Otthon

Dübörög a Magyar falu program

mti/máthé zoltán
mti/máthé zoltán

A Magyar falu program részeként 2019 óta 505 szolgálati lakás újult meg vagy épült mintegy 11 milliárd forint értékben – mondta el a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán telefonon az MTI-nek, miután átadták a Győr-Moson-Sopron megyei Láziban a teljeskörűen felújított rendőri szolgálati lakást.

Gyopáros Alpár közölte, hogy amióta 2018-ban meghirdették a Magyar falu programot, sokat találkoznak a falvakban élőkkel, hogy a program valós igényeket elégítsen ki.

Miután 2019-ben elindult az önkormányzati közszolgáltatásokhoz kapcsolódó szolgálatilakás-program, igény mutatkozott arra a rendőrség részéről is, hogy rendőri szolgálati lakásokkal ösztönözzék a körzeti megbízottakat

– jelezte.

Az 505 ingatlanból 63 rendőri szolgálati lakás, köztük a Láziban átadott is, amelyet a program a maximálisan elnyerhető 30 millió forinttal támogatott – mondta a kormánybiztos, hozzátéve: a település 1,5 millió forint önerőt biztosított a fejlesztéshez; a lakásba a helyi körzeti megbízott – aki négy településen látja el feladatát – be is költözött a feleségével.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy jelenleg is zajlik az országjárás, hogy a Magyar falu programban a jövőbeni pályázati témaköröket kialakítsák, ugyanakkor a szolgálati lakások felújítását és kialakítását továbbra is jelentős összeggel fogják támogatni, mert látszik, hogy erre a programelemre szükség van.

Kapcsolódó
Augusztusban emelkedett az adásvételek száma a lakáspiacon
A rezsiköltségek változása az ingatlanpiacon elsődlegesen a keresleti oldalon jelentkezett azonnal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik