Otthon

Meztelen fotóval hirdette meg otthonát egy új-zélandi pár

Egyedi megoldást választott eladásra szánt ingatlana népszerűsítésére egy új-zélandi pár, ugyanis meztelenül pózoltak a feladott hirdetésben megjelent képek egyikén, írja a New York Post.

A 34 éves Lawrence Simpson és felesége, a 29 éves Clarissa Turner egy sajátos marketingfogással szerette volna még vonzóbbá tenni a Quuenstownban található házat, amelyben mostanáig éltek, ezért döntöttek úgy, hogy egy fotó kedvéért levetkőznek.

Ahogy az várható volt, célba is ért az üzenetük, a Trade Me ingatlanportálon alig pár nap alatt 11 ezren tekintették meg a hirdetést.

Trade Me

Simpson az új-zélandi Stuff című lap megkeresésére közölte, már most rengeteg érdeklődő volt a 315 ezer dollárért kínált ingatlanért. A legtöbben nyaralónak szánnák, de volt már olyan is, aki megkérdezte, a meztelen pár benne van-e az árban. A válasz természetesen egy határozott nem volt.

A ház értékesítésének hátterében egyébként egy jóval szomorúbb történet van. A párnak azért kell költöznie, mert Simpson korábban idegenvezetőként dolgozott a településen, de a koronavírus-járvány miatt nem maradt munkája, hiszen turisták sincsenek.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik