Otthon

Szűkült a vásárlók mozgástere az ingatlanpiacon

Getty Images
Getty Images
Az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adatai alapján egy év alatt összességében valamelyest romlott a vevők alkupozíciója, ami az ismét felpörgő piac természetes velejárója. Az őszi (szeptember-novemberi) időszakban, a fővárosban, a megyeszékhelyeken és a kisebb városokban az eladók erősítették pozícióikat, míg a községekben inkább a vevőknek alakul kedvezően a helyzet és egyes régiók között is tapasztalhatóak eltérések. Bár az alku lehetősége szűkül, az ingatlanpiac nem homogén és mind a vevők, mind az eladók szempontjából akadtak egészen kirívó esetek is.

Míg a tavalyi év végén a piac inkább kivárt, részint az akkor frissen bejelentett otthonteremtési támogatások januári indulására várva, addig most, a statisztikai adatok és az OTP Ingatlanpont tapasztalatai alapján is kitart az ingatlanpiac lendülete. Míg 2020 őszén a vevők országos szinten átlagosan 6,1 százalékos árengedményt értek el az alku eredményként, addig egy évvel később (2021. szeptember-november) az utoljára meghirdetett árhoz képest szerződéskötéskor csak 5,2 százalékkal tudták csökkenteni a megvásárolt ingatlanok árát.

A piac élénkülése, a vevők visszatérése és az adásvételek számának növekedése miatt összességében logikus, hogy csökkent az alku lehetősége. Bizonyos szegmensekben, például a községekben található házak vagy a fővárosi panellakások esetében ugyanakkor valamelyest növekedett az elérhető árengedmény mértéke.

– mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Hozzátette, a községek esetében feltételezhető, hogy az itt jellemzően nagyobb számban előforduló felújítandó ingatlanok esetében jobb alkupozícióban vannak a vevők, illetve egy átlagos eladónak eleve nehezebb piacképesen belőnie egy kis forgalmú település árszintjét. A panellakások árai pedig mostanra már csúcsközelbe érhettek, ráadásul ezek között eleve nagyobb arányban fordulnak elő szinte teljesen azonos paraméterekkel rendelkező ingatlanok, a bőségesebb választék pedig szintén a vevőknek kedvez.

Az eladók számára Budapesten a legkedvezőbb most a helyzet, ugyanis az OTP Ingatlanpont közvetítésével eladott lakóingatlanok esetében itt 4,4 százalékról 3,2 százalékra csökkent a jellemzően elérhető árengedmény mértéke. A megyeszékhelyeken 5,5 százalékról 4,8 százalékra, az egyéb városokban pedig 6,7-ről 5 százalékra csökkent az alku átlagos értéke. A községekben egy év alatt minimálisan, 6,5-ről 6,7 százalékra emelkedett a vevők által átlagosan elérhető árengedmény.

A házak esetében a hirdetési ár legnagyobb mértékű csökkentését a megyeszékhelyeken (6,3%) és községekben (6,8%) lehetett 2021 őszén elérni, egy év alatt mindkét településtípus esetében csak minimálisan, 0,2 százalékponttal javult a vevők alkupozíciója, míg az egyéb városokban 7,4-ról 5,6 százalékra csökkent az alku lehetősége. A panellakások meghirdetett és eladási árai közötti különbség Budapesten egy év alatt 0,6 százalékponttal növekedett, de 3,2 százalékkal még most is itt a legalacsonyabb az alku mértéke. A megyeszékhelyek házgyári lakásai esetében az elmúlt egy év alatt nem változott a vevők által kiharcolható engedmény (4,1%), míg az egyéb városokban 3,8 százalékról 4,2 százalékra emelkedett.

Alkudni lehet, akár felfelé is

Az értékesítési adatok mellett az OTP Ingatlanpont régióvezetőinek tapasztalatai is alátámasztják azt, hogy ugyan megfigyelhetőek bizonyos területi eltérések, de a piac még mindig igen élénk, ami összességében most az eladóknak kedvez.

Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője szerint még mindig a körülbelül 40 m2-es lakás a legnépszerűbb használt ingatlan típus a piacon, de Budán az akár kétszer ekkora és prémium ingatlanok iránt is élénk a kereslet.

A dél-dunántúli régióban jelenleg áremelés és árcsökkentés is tapasztalható, a jól beárazott és piacképes ingatlanok gyorsan, akár heteken belül értékesítésre kerülnek. A Balaton déli partján lévő újépítésű ingatlanok iránt az év végén jelentősen megnövekedett a befektetők érdeklődése, ezek irányáron találnak új tulajdonost. A használt ingatlanoknál minimális alkut tapasztalunk, melyet többnyire az eladók elfogadnak – mondta Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője is, aki szerint a jól beárazott ingatlanok nagyon gyorsan cserélnek gazdát, ugyanakkor még mindig sok a túlárazott ingatlan a piacon, főleg a nagyobb városokban, ezek esetében az értékesítés nem sürgető, így a tulajdonosoknak van idejük megvárni a vevőt.

Összességében az alku lehetősége csökkent Északkelet-Magyarországon, azonban a vevők esélyei nagyban függnek az adott ingatlan állapotától, irányárától és az elhelyezkedésétől.

Aki mer, még mindig nyer(het)

Bár a vevők mozgástere szűkül, alkudni természetesen mindig érdemes. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az adásvételhez két fél szükséges és esetenként az is megeshet, hogy az eladó nyer, akár 30 százalékot is, a meghirdetett árhoz képest. Az OTP Ingatlanpont adatai alapján az elmúlt három hónap országos bajnoka az az eladó, akinek a Budapest közeli felújítandó házát a 46 millió forintos kínálati ár helyett pár hét alatt 60,5 millió forintért sikerült értékesíteni.

A dobogóra – egy ugyancsak főváros környéki ház eladója mögött – egy alföldi, szintén felújítandó ház volt tulajdonosa fért még fel, aki 22 százalékkal drágábban tudta eladni eredetileg 25,3 millió forintért kínált ingatlanát. A budapesti rekord ennél jóval szerényebb: 6-7 százalék közötti emelkedést ért el egy ház és egy lakás tulajdonosa is.

Ugyanakkor a vevőknek sem lehet oka panaszra, a legnagyobb nyertes több mint 70 százalékos diszkonttal juthatott hozzá Észak-Magyarországon egy még tavasszal hirdetni kezdett, amúgy kiváló állapotú házhoz, miközben egy lakás árát, több mint 20 millió forintot tudott megspórolni. Volt olyan megyeszékhely, ahol 27 százalékkal olcsóbban, 80 millió helyett 58 millió forintért talált új tulajdonosra egy ház, de Budapesten is akadt olyan felújítandó ház, aminek árát közel 30 százalékkal tudta csökkenteni a vásárló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik