Otthon

Új bajnok: ez az ország legdrágább utcája

Az ország legdrágább utcáinak toplistája élén helycsere történt, de továbbra is a főváros I., II., V. és XII. kerülete adja a legértékesebb közterületeit – áll az ingatlan.com legfrissebb, a KSH részletes adatain alapuló összeállításából. Az összeállításból több mint 500 ezer hirdetés adataiból az is kiderül, hogy a kínálati piacon az idén melyek voltak az ország legolcsóbb és legdrágább utcái.

Új bajnoka van az országnak

Országszerte a főváros II. kerületében – a rózsadombi Vérhalom tér lakásait – adták a legmagasabb áron, átlagosan 2 millió forintot kellett egy-egy négyzetméterért fizetni. Második lett 1,4 millió forinttal a Budapest V. kerületében lévő Vörösmarty tér, amely 2019-ben még listavezető volt 200 ezer forinttal magasabb, 1,6 milliós eredménnyel. Az országos toplista harmadik helyén a szintén V. kerületi Dorottya utca végzett 1,38 millió forintos összeggel, érdekesség, hogy utóbbi utca 2018-ban volt a listavezető, akkor 1,6 millió forintos négyzetméterárral. A top 10-ben szerepel még az I. kerületi Úri utca, a II. kerületi Szeréna út, az V. kerületi Szalay utca, valamint a XII. kerületből a Tóth Lőrinc utca, a Gyöngyvirág út és a Mártonhegyi út, utóbbiak átlagos négyzetméterára 1,26-1,377 millió forintot tett ki.

Budapest legolcsóbb utcáiban átlagosan kevesebb mint 300 ezer forintot kellett fizetni egy-egy ingatlanért. 2020-ban a legalacsonyabb árak a XXIII. kerületi Külső Vörösmarty utcához tartoztak, 220 ezer forintért adták el az ottani lakóingatlanok négyzetméterét. A sorban a következő a XX. kerületi Honvéd utca és a X. kerületi Korponai utca, előbbi 249 ezer, utóbbi 254 ezer forintos négyzetméterárral zárta a múlt évet.

100-szoros különbség az árakban

Budapesten kívüli rangsort holtversenyben a Győr-Moson-Sopron megyei – az osztrák határ közvetlen közelében lévő – Zsira és a fonyódi Fürdő utca vezeti, miután 1,08 millió forintos négyzetméterárat fizettek a vásárlók az ingatlanokért. Utánuk szintén Balaton-parti ingatlanok következnek: a balatonfüredi Erkel Ferenc utca 1,02 millióval, a siófoki Deák Ferenc sétány pedig 966 ezer forinttal.

A másik véglet a borsodi Rudabánya Árpád utcája és a Bács-Kiskunban lévő Borota, amelyek az ország legolcsóbb lakásait adták tavaly 21 ezer forintos négyzetméterárral. A harmadik legalacsonyabb ár Tarnaszentmiklós volt 23 ezer forinttal. 2019-ben még csak nyolcvanszoros különbség volt a legolcsóbb és legdrágább helyszíneken eladott ingatlanok áraiban, ez tavaly már közel százszorosra nőtt.

Közel 3 milliós négyzetméterár a Bazilikánál

Az ingatlan.com több mint 525 ezer hirdetés alapján elkészítette az idei toplistát is a kínálatban szereplő lakóingatlanok utcáiról is. Ezt a rangsort a főváros V. kerületénél, a Bazilikának helyet adó Szent István téren lévő lakások vezetik közel millió forintos átlagban 2,975 milliós négyzetméterárukkal. Utána az I. kerületi – Budai Várban lévő – Szentháromság tér következik 2,8 millió forinttal, a harmadik helyen pedig a III. kerületi Királylaki lejtő áll 2,75 millióval. A negyedik hely a tihanyi Felsőkopaszhegyi úté, ahol 2,74 milliót kértek egy négyzetéterért. Holtversenyben ötödikek a III. kerületi Kecskehegyi út és a Szépvölgyi út lakóingatlanai 2,73 millió forintos értékkel.

Az ingatlan.com listáján a másik oldalt a 10 ezer forint körüli négyzetméterárral rendelkező települések utcái, terei képviselik. Ennyiért hirdettek eladó lakóingatlanokat többek között Békés megyei Kevermesen és Kötegyánon, a Bács-Kiskunban található Szeremlén, a Csongrád-Csanádban lévő Fábiánsebestényben, a somogyi Péterhidán és a Hajdú-Biharhoz tartozó Egyeken.

Kapcsolódó
Elkezdődött a karácsonyi dömping az ingatlanpiacon
Számos tényező befolyásolja az ingatlanpiac év végi alakulását, de az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján novemberben figyelhető meg egy jelentősebb megugrás a tranzakciók számában. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik