Idén július 22-ére esik a felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárainak kihirdetése, a FELVI.hu adatai alapján idén több mint százezer leendő hallgató várja tűkön ülve a nagy napot. A hagyományos nyári szezonális lassulás után ilyenkor indul meg a roham a legjobb bérleti lehetőségekért, a pandémia miatt azonban még mindig sok a bizonytalanság. Az ingatlanpiac vegyes képet mutat, valahol már élénkül a kereslet, míg másutt még a kivárás a jellemző.
Az ingatlanpiac és a bérbeadók mindig nagy várakozással tekintenek a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésére, az idei évben ez különösen igaz, mert a tavalyi nagy zuhanás után idén a lassan emelkedő tendencia ellenére még mindig érződik a járvány hatása a bérleti díjakon. A fokozatos nyitás ugyanakkor bizalomra ad okot, és amennyiben a távoktatást ismét felváltja az intézmények látogathatósága, az valószínűleg a piacon is érzékeltetni fogja hatását. Azoknak a szülőknek, akik – azon túl, hogy gyermekük lakhatását biztosítanák az egyetemi tanulmányok alatt – ingatlanbefektetésben is gondolkodnak, a lakásbérlés helyett továbbra is kiváló megoldás lehet egy egyetemhez közeli lakás megvásárlása
– mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
A XI. kerület lakáspiaca már felpörgött
Hagyományosan a főváros VIII., IX. és XI. kerületei – az ELTE, BME, Semmelweis Egyetem, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem campusainak környéke – a legnépszerűbbek az egyetemisták körében. A tavalyi évben, a NAV – még nem teljes körű – adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérképben közzétett számok alapján, a korábbi évekhez képest jóval mérsékeltebb, de egyértelmű, 2-8 százalék közötti volt az ingatlanár-emelkedés ezekben a kerületekben. 2020-ban a VIII. kerületben 626 ezer, a IX. kerületben 694 ezer, a XI. kerületben pedig 773 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, fontos azonban megemlíteni, hogy a VIII. kerület frekventáltabb részein, mint például a Palotanegyedben vagy a Corvin negyed közelében az átlagnál jóval magasabb árakra bukkanhattak az érdeklődők.
Az egyetemi kerületek albérletpiacán számottevő élénkülés még nem észlelhető az idei évben, kivétel a XI. kerület, ahol az egyetemek környékén a lakásadásvételek száma az utóbbi pár hónapban jelentősen megugrott. Ezzel együtt pedig felértékelődtek a kerület lakásai is, amely az árakban is megmutatkozik. Az újszerű lakások akár pár nap alatt is elkelnek az egyetemi kerületekben. Változó tendenciát tapasztalhatunk a lakóingatlanok méretében is: korábban akár egy egyszobás lakásba is szívesen költözött két egyetemista, akár főbérlő-albérlői viszonyban, a távoktatás elterjedésével most inkább a 1,5-2 szobás ingatlanok iránt nagyobb a kereslet, ahol két helyiségben elszeparálva hallgathatják előadásaikat az egyetemisták
– mondta el piaci tapasztalatait Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője.
Székesfehérváron élénkül a piac, a győri egyetemisták jóval válogatósabbak
Az ország északnyugati régiója bővelkedik neves egyetemekben: Székesfehérváron az Óbudai Egyetem, a Kodolányi Egyetem több szakirányú képzése, a Budapesti Corvinus Egyetem szintén több szakirányt biztosító kihelyezett campusa, és a győri Széchenyi István Egyetem várják a hallgatókat. A tavalyi évben 424 ezer forintos átlag négyzetméterárral Székesfehérvár volt a második legdrágább megyeszékhely, ám Győr is előkelő helyen végzett; itt átlagosan 411 ezer forintban került a lakóingatlanok egy négyzetmétere.
Míg Székesfehérváron rendkívül gyorsan talál gazdára egy ingatlan, Győrben inkább válogatnak a lakáskeresők. Győrben az egyetemisták főként a használt lakások iránt érdeklődnek; kevésbé keresik az új építésű ingatlanokat, amik jellemzően kisebb területűek és drágábbak. Míg egy új építésű garzonlakás a 35 millió forintot is elérheti, egy nagyobb alapterületű, használt panel értéke 26 millió forint körül mozog. Ezzel ellentétben Székesfehérváron már szabad telket is nehéz kifognia a vásárlóknak, de az albérleti piacon továbbra sem érzékelhető még jelentős keresleti és árváltozás
– körvonalazta a helyi sajátosságokat Goreczki Szabolcs, OTP Ingatlanpont északnyugat-magyarországi régióvezetője.
Miskolc, Eger és Debrecen ingatlanpiacát még nem rohamozták meg
Debrecen – amely számos új építésű projektben, helyi munkalehetőségekben is bővelkedik – volt 2020-ban a legdrágább megyeszékhely 429 ezer forint átlag négyzetméterárral, Eger (330 ezer forint / m2) és Miskolc (237 ezer forint / m2) átlagárai a rangsorban jóval hátrébb helyezkedtek el.
Farsang Sándor, OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője a térség piacáról így nyilatkozik:
Az egyetemi felvételik kapcsán megszokott vásárlási hullám egyelőre nem érte el ezeket a városokat, nagy eséllyel az utolsó pillanatban fognak dönteni a vásárlók annak függvényében, hogy miként alakulnak az őszi képzések. A pontszámok kihirdetését követően azonban könnyen beindulhat a lakáspiac ezen része is.
Szegeden egyelőre nehéz jó lakást találni, Pécsett egyre keresettebbek a kiadható többszobás ingatlanok
A Szegedi Tudományegyetemnek otthont adó alföldi megyeszékhelyen átlagosan 353 ezer forintos négyzetméteráron kelt el egy ingatlan 2020-ban.
Számos tényező befolyásolja most az ingatlanpiacot: a keresleti oldal Szegeden hasonlóan alakul, mint a korábbi években – eltekintve a tavalyi évtől. Van egy stabil érdeklődői kör, akik le szeretnének telepedni az egyetemi éveikre egy 1-2 szobás, frekventált helyen fekvő lakásban, ám az éppen szűk kínálati oldal limitálja a lehetőségeiket. Sokan keresnek befektetési céllal ingatlanokat, de az ilyen típusú lakások rendkívül túlárazottak, így az érdeklődőknek nem éri meg befektetni, és ez az egyetemisták lakáshelyzetére is kihat
– mondta Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője.
A Pécsi Tudományegyetem az ország legrégebbi és egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye. A város 2020-ban a középmezőny vége felé végzett a megyeszékhelyek árrangsorában, négyzetméterenként átlagosan 310 ezer forintba került itt egy lakóingatlan.
A pécsi ingatlanpiac bővelkedik befektetési szándékkal érkező vásárlókban, egyre keresettebbek az olyan, 2 vagy több szobás ingatlanok, amiket akár több diáknak is ki lehet adni. Jellemzően 20-22 millió forint közötti áron érdeklődnek ekkora méretű lakások iránt az egyetemi karok vonzáskörzetében
– foglalta össze tapasztalatait Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője.