Otthon

Katy Perry két és fél milliárdért árulja luxusvendégházát

Csaknem nyolcmillió dollárért, átszámítva közel két és fél milliárd forintért piacra dobta Beverly Hills-i otthonát Katy Perry, írja a Mansion Global.

Az ingatlan mostanáig a világhírű énekesnő vendégházaként szolgált, hiszen az közvetlenül otthona szomszédjában áll, és közel két éve képezte részét a portfóliójának.

A mostani 7,95 millió dolláros kikiáltási ár félmillióval több, mint amennyiért Katy Perry megvásárolta azt 2018 decemberében, tehát profitja is lehet majd rajta.

A házon egyébként az adás-vétel óta gyakorlatilag szinte semmi nem változott.

A több mint 400 négyzetméter alapterületű, 1960-ban épült otthonban tágas nappali, konyha, bárral ellátott közösségi tér és otthoni iroda található, amely jelenleg zeneszobaként szolgál. Ezenkívül négy hálószoba is van benne, ezek egyike lakosztály verandával és két hatalmas gardróbhelyiséggel. A telekhez tartozik még egy medence és több terasz is.

A 35 éves Perrytől egyébként nem idegenek a csúcskategóriás ingatlanügyletek. 2019-ben nem egy, hanem rögtön két több millió dolláros ingatlant adott el a Mr. Chow étteremlánc alapítójának.

Az eladó ingatlanról ide kattintva talál fotókat.

30 milliárd forintért eladó Pierce Brosnan villája, amit a James Bond-film inspirált
Elköltöztek, ezért nincs már szükségük a csodás ingatlanra.

Kiemelt kép: Getty Images/Getty Images for SHEIN/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik