Otthon

Egészen bizarr ingatlanhirdetésen pörög az internet

Kis túlzással felrobbant a közösségi média, miután piacra dobtak egy lakóingatlan az amerikai Missouri államban, amelyben egy funkcionáló börtön is található, írja a USA Today.

A hirdetés szerint a két hálószobás, két fürdőszobás, kívülről palotának látszó ház 350 ezer dollárba, átszámítva több mint százmillió forintba kerül, és 1875-ben még seriffházként és börtönként szolgált.

Az ingatlan azóta átfogó felújításon esett át, de a börtön megmaradt és van benne kilenc cella, ajtajaik pedig gond nélkül zárhatóak.

A Howard megyei seriffiroda honlapja szerint az 1800-as években a seriffeknél bevett szokás volt, hogy családjukkal ott éltek, ahol a börtön is volt. Természetesen miután nyugdíjba vonultak, elköltöztek onnan. A szóban forgó ház először 1894-ben került magánkézbe.

A cikk szerint bár az ingatlanban van akasztófa, egyetlen kivégzést sem hajtottak végre itt.

A koncepció mindenesetre így is elég bizarr, de várhatóan éppen ezért hamar új tulajdonosra talál.

Fotókat ide kattintva talál a börtönös otthonról.

Maga a katasztrófa ez a 450 millió forintos luxusvilla
Nem nagyon érthető a koncepció benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik