Otthon

Épp zuhanyzott, amikor elkezdték buldózerezni a házát

Korábban a témában:

Egy szál törölközőben rohant az udvarára egy férfi az amerikai Spring Hillben, miután egy buldózer elkezdte lebontani a házát, miközben ő békésen zuhanyozott, írja a Mercury News.

Taylor Parker a helyi WTVF nevű televíziócsatornának arról beszélt, a kutyájával volt a lakásban szerdán reggel, amikor földrengésszerű jelenséget észlelt.

Nem képzelhettem azt, hogy valaki átgázolt a házon, mert ezt lehetetlennek tartottam. Ugyanakkor az egész ingatlan remegett úgy 20, 25 másodpercen át

– mesélt a történtekről a férfi.

Mint mondta, ezt követően felvette a törölközőjét és kiszaladt a bejárati ajtón.

Csak egy hatalmas buldózert láttam az udvaron, amint épp bontja a házamat. Intettem a sofőrnek, hogy álljon le. Közöltem vele, hogy lyukat ütött a falon, mire ő tagadott mindent

– emlékezett vissza Parker.

A buldózer sofőrje próbálta meggyőzni őt, hogy a házban keletkezett kárt egy kidőlt fa okozta. Mint kiderült, egy teljesen másik háznál lett volna dolga néhány sarokkal odébb.

A kiérkező rendőröknek több magyarázatot is kitalált arra, miért bontotta meg a házat, de egyik állítása sem volt hiteles.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.