Otthon

Ennél őrültebb vendégház nincs a világon

Furcsa, de mégis csodálatos. Nagyjából így lehetne jellemezni azt a vendégházat, ami Vietnam egyik turistalátványosságává nőtte ki magát az elmúlt években, és a legtöbben csak Crazy House, azaz Őrült Ház néven ismerik, írja riportjában a CNN Travel.

A Dalat városában álló ingatlan rendkívül sokszínű, bámulatos spirállépcsőket találni benne, a hálószobákat egyedi szobrok díszítik, de még hidakon is át kell kelni a felfedezéséhez.

Europress/AFP

Az épület a 79 éves Dang Viet Nga nevéhez fűződik, és mint a művész mondja, ez a ház fejezi ki igazán a képzeletvilágát.

Az Őrült Ház a csúcspontja az életemnek és a kreativitásomnak. Valami eredetit, valamit úttörőt akartam létrehozni, amihez hasonló nincs a világon

– nyilatkozott a nő.

Europress/AFP

Dang Moszkvában tanult építészetet, majd több évig Oroszországban dolgozott, mielőtt Hanoiba költözött, ahol kormányzati projekteket valósított meg. Amikor üzleti úton járt Dalatban, szerelembe esett a tájjal, a klímával és a kedves emberekkel, ezért rögtön oda akart költözni. Ez 1983-ban meg is történt.

Egy idő után unalmasnak találta a munkáját, ezért 1990 februárjában megálmodta az Őrült Házat. A terveket ugyanakkor nem rajzolta, hanem festette, mert csak így tudta átadni, min fantáziál.

Europress/AFP

Expresszionista mű lévén a háznak nincsenek szabályos szögei, csak organikus formái, melyek olyan természetben is megtalálható dolgokra hasonlítanak, mint például a gomba, a kagyló, a barlang vagy a pókháló.

Dang azt mondja, a ház sosem lesz készen, mivel egy élő valami, ami mindig változik.

Úgy érzem, hogy az elmúlt évszázadban az emberek elpusztították a természetet. Nemcsak Vietnamban, a világon mindenhol. Ezért olyan szerkezetet akartam megépíteni, ami közelebb hozza a látogatókat a környezethez

– magyarázta.

Europress/AFP

A főépületet körülvevő faházakban tíz vendégszoba található, mindegyiket egy állatról vagy egy növényről nevezte el.

Dang egyébként arról is beszélt, a háznak üzenete is van: szerinte soha senkinek nem szabad bekorlátozódnia, alkalmazkodnia a szabályokhoz, hanem bátran el kell engedni a fantáziánkat.

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik