Otthon

Ez az üveg megjósolja, milyen idő lesz holnap

És dekorációnak sem utolsó.

Az Amazonon való görgetés elég könnyen függőséggé válhat, hiszen rengeteg olyan termékbe botlunk bele, amit alapvetően vagy nagyon szerettünk volna már addig is megvásárolni, vagy annyira menő, hogy képtelenek vagyunk nem megvenni. Ilyen például a fenti képen látható viharüveg is, ami képes megjósolni az időjárást napokkal előre, írja a House Beautiful.

A szerkezet nem új találmány, mégis elég kevesen ismerik napjainkban. A Wikipedia szerint a FitzRoy féle viharbarométer könnyen kristályosodó folyadékkeveréket tartalmazó üveg, amely a légnyomás és hőmérséklet hatására változtatja állagát.

Nevét egy brit tengerészről kapta, aki az 1850-es években dokumentálta a használatát, igaz, nem bizonyítható, hogy az ő fejéből pattant ki az ötlet. Ő volt egyébként annak a hajónak a kapitánya, amivel Charles Darwin járta a világot a kutatásaihoz.

Ahogy fejlődött a tudomány, a viharüvegek egyre inkább háttérbe szorultak, és mára csak nagyon keveseknek van belőle. Ugyanakkor dekorációként is remekül szolgál az otthonunkban, és a vendégeknek is biztosan leesik majd az álla tőle, amikor először ránéznek.

A viharbarométer egy-három napos pontossággal jósolja meg az időjárást. Ha kikristályosodik az üveg, az jelentős változásokra utal, ilyen az eső, a hó, a vihar, a köd, a szél és a nagy hőmérsékletingadozás is. Teljesen megbízhatónak ugyanakkor nem nevezhetjük, hiszen becslések szerint úgy 50-50 százalék az esély, hogy a jóslat meg is állja a helyét.

Mókának mindenesetre mindenesetre mindenképp jó beruházás. Az ára úgy 16 dollár körül mozog, ami átszámítva megközelítőleg 5 ezer forint. Aki rendelne belőle egyet, ide kattintva megteheti.

Ebből az ágyból sosem akarsz majd kikelni
A kényelemért viszont magas árat kell fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik