A legfrissebb statisztikai adatok szerint most mindenki egyet akar: ingatlant vásárolni. Ennek ellenére sokkal kevesebb új lakás épül, mint amennyit megvennének. A beruházók ugyanakkor nem vállalják túl magukat, feleslegesen nem kockáztatnak. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint, ha tudnának több ingatlant építeni, azok is elkelnének.
Az EBI Építésaktivitási Jelentés adatai szerint az építőipar annak ellenére is jól teljesített 2018-ban, hogy a lakásépítések kapcsán jelentős, több mint 20 százalékos visszaesés volt tapasztalható 2017-hez képest. A vállalkozók felkészültek arra, hogy kevés lakás épül majd, ám ennek ellenére nem vállalják túl magukat, mert a növekvő piaci igények még annyira nem markánsak, hogy az a nagyobb befektetők számára is vonzó legyen.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint a beruházók igyekeznek határidőn belül felépíteni az új ingatlanokat, de óvatosak.
Senki nem vág bele olyan projektbe, amellyel kockáztatná a saját megtérülését. Nem állítható, hogy megtorpant ez a piac, mert a vásárlóközönség folyamatosan bővül, de a beruházók csak olyan projekteket vállalnak be, amelyek két éven belül megtérülnek. Hosszabb távra azonban már kevesen terveznek
– magyarázta a szakértő.
A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa kiemelte: a számok azt mutatják, hogy az újépítésű ingatlanok jelentős része gazdára talál, de az átadás közeledtével mindig marad egy-egy lakás, amit már nehezebb eladni.
Tény, hogy a legjobb lakások már alaprajzról elkelnek, és az építkezések befejezése előtt 90-100 százalékos értékesítés tapasztalható. Nő a kereslet és a számok is azt sugallják: ha többet tudnának építeni, akkor azok is elkelnének
– fogalmazott Gadanecz Zoltán.
Kiemelt kép: Pixabay