Otthon

Egekbe szökött a balatoni ingatlanok ára

Nyárra akár elérheti és meg is haladhatja a lakások ára a négyzetméterenkénti egymillió forintot.

Az elmúlt évekhez képest több mint háromszázezer forinttal emelkedtek az új építésű ingatlanok négyzetméterára a Balaton partján, írta a Sonline.

Mínuszban lenne a beruházó, ha a másfél évvel ezelőtti árakon kínálná a lakásokat, mondta a lapnak nyilatkozó ingatlanszakértő.

Az a tapasztalatunk, hogy amelyik új építésű lakás eddig hatszázötvenezer forintba került négyzetméterenként, az most nyolcszázötven-kilencszázötvenezerbe. Azért emelkedtek az árak, mert ez egy erősödő piac, illetve az ilyen beruházásokra alkalmas területeknek csökken a száma. Emellett folyamatosan emelkednek az alapanyag árak, éves szinten mintegy húsz százalékkal és a munkaerőért is többet kell fizetni

– említette a szakember.

Mint közölte: a drágulás tovább folytatódhat. Azt, hogy milyen mértékben, még nem látják, de nyárra akár elérheti és meg is haladhatja a lakások ára a négyzetméterenkénti egymillió forintot.

A Balaton partján egyébként most is vannak olyan ingatlanok, amelyek ennyibe kerülnek, ilyenek a közvetlen vízpartiak, örök panorámásak, jól felszerelt házak. Ezek a magas árak Siófokon és Zamárdiban jellemzőek, de a déli part más településein és a kiemeltebb övezetekben is elkérhetnek ennyit egy négyzetméterért.

Érdeklődés így is van. A Balatonszemesen épülő, ötvenkét lakásos társasházat műszakilag várhatóan szeptemberben adják át, az év végén pedig a lakáskulcsot is kézbe vehetik a tulajdonosok. Az új apartmanok iránt zömmel budapestiek és környékiek, debreceniek, szegediek, valamint felvidékiek érdeklődnek. Az ingatlanok több mint kétharmada elkelt, már csak tizenhat szabad lakás van, annak ellenére is, hogy durván megemelkedtek a négyzetméterárak.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik