Otthon költözzbe.hu

Itt a legdrágábbak az ingatlanok Budapest agglomerációjában

Az ingatlanpiac virágzása miatt egyre többen szorulnak ki Budapest külső kerületeibe illetve az agglomerációba, ahol úgyszintén kúsznak felfelé a lakásárak. Budakalászon például már 500 ezer forint felett vannak az átlagos négyzetméterárak, de Dunakeszin és Fóton is közelítünk a félmilliós határhoz.

A fővárosi ingatlanárak az utóbbi években az egekbe szöktek, ezáltal kialakult egy olyan tendencia, hogy az érdeklődők leadnak az igényeikből a vásárlási folyamat során. Ezek közé tartozik, hogy ma már hajlandók a város peremére vagy az agglomerációba költözni, ha kevesebb pénzért hozzájutnak egy házhoz, lakáshoz.

Budapest külvárosában sincs ugyanakkor kolbászból a kerítés, mert a növekvő kereslet által az árak is arányosan növekednek bizonyos településeken.

A jelenleg is eladó ingatlanok a főváros közvetlen környezetében Halászteleken, Szigetszentmiklóson, Dunaharasztiban és Gyálon a legolcsóbbak. Ezekben a városokban is 330 és 350 ezer forint között mozognak az átlag négyzetméterárak, ami azt jelenti, hogy az 50-60 négyzetméteres ingatlanok megközelítőleg 17-21 millió forintba kerülnek.

Teljesen más a helyzet ugyanakkor Budapest keleti és északi szomszédságában, ahol több településen már az 500 ezer forintos négyzetméterárakat is túlszárnyalták.

Budaörsön például már 554 ezer forint, Ürömön 541 ezer forint, Budakalászon pedig 553 ezer forintot kell kifizetni négyzetméterenként egy ingatlanért. Az élmezőnyben van még a félmilliós négyzetméterárakat súroló Fót, Dunakeszi, Budakeszi, Nagykovácsi és Solymár. A felsorolt településeken egy 100 négyzetméteres ingatlant így akár 50 millió forintért is hirdethetnek.

Hatalmasat spórolhatnak viszont azok, akik hajlandóak naponta akár száz kilométert is ingázni Budapest és az otthonuk között. A fővárostól keletre található Zsámbokon és Tóalmáson még a 150 ezer forintot sem érik el a négyzetméterárak, de Cegléden is alig több mint 200 ezer forintra rúgnak a négyzetméterárak. Érdekesség továbbá, hogy a Budapesttől 40 perces autóútra lévő Vácon viszont majdnem 400 ezer forintot is elkérhetnek a lakásokért négyzetméterenként.

Szponzorált tartalom

A cikk a Költözzbe támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik