Otthon

Ilyen ritkán kellene kimosni a farmereket

Ember nem hitte volna, hogy a világhírű Levi’s vezérigazgatója alig törődik a farmereivel. Chip Bergh öt évvel ezelőtt hatalmas port kavart azzal a kijelentésével, hogy tíz éve egyáltalán nem mosta ki a kedvenc farmerét, mert attól tartott, hogy összemegy vagy elkopik a ruhadarab.

A vállalat főnöke a közelmúltban a CNN-nek adott interjújában megerősítette, hogy az azóta eltelt öt évben sem látott mosógépet a farmere. Mint fogalmazott,

ha megkérdeztek egy farmerrajongót, biztosan egyetért majd azzal, hogy soha nem szabad az ilyen típusú nadrágokat kimosni.

Az Independent ennek apropóján megkereste a Levi’s brit szóvivőjét, aki elmondta, hogy bár a farmereket tényleg nem feltétlen kell sűrűn a mosógépbe dobni, azért havonta egyszer érdemes erre sort keríteni.

Emlékeztetett, hogy a farmert 1873-ban találták fel, de akkor még a munkásosztály és a bányászok viselték Amerika nyugati vidékén.

A farmer tartós anyag, ezért közel sem kell olyan sűrűn tisztítani, mint azt a legtöbben hiszik. Ráadásul vizet és áramot spórolhatunk meg vele

– mondta a szóvivő.

Hozzátette, természetesen ha egy pizzaszelet landol a farmernadrágunkon, akkor érdemes egy sürgősségi mosást eszközölni. Mindenesetre a farmer annál jobban néz ki, minél kevesebbet mossák.

De mire való az az apró zseb a farmereken?
Már a legelső farmernadrágokon is ott volt, de az eredeti funkcióját ma már nehéz megtippelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik