Otthon

Esély fiataloknak: Harkányban élni jó

Öt önkormányzati bérlakásban a pályázóknak nem kell lakbért fizetniük.

A város önkormányzata pályázatot írt ki, amellyel fiatalok kedvező feltételekkel juthatnak lakáshoz a „Harkányban élni Jó! – Esély Otthon, Harkányban” elnevezésű pályázat keretében, írta a bama.hu. A program célja, hogy a fiatalokat különböző, számukra rendezett, igényeiknek megfelelő programokkal helyben tartsa és az elvándorlást csökkentse.

A projekt keretében összesen öt önkormányzati bérlakást alakítottak ki és szereltek fel mosógéppel, laptoppal, íróasztallal, ággyal, konyhabútorral, konyhai berendezésekkel, valamint vezetékes internetkapcsolattal. A sikeresen pályázó bérlőnek nem kell lakbért fizetnie, csak a rezsiköltséget kell állnia. A pályázókat két garzon és három kétszobás, nagy alapterületű lakás várja, amelyekben egy pályázó – 16-35 év közötti – maximum 24 hónapig lakhat.

Ha nincs meg a megfelelő képzettséged, vagy nem megoldott a lakhatásod, esetleg egyéb akadálya van annak, hogy céljaidat helyben érd el, ez egy jó lehetőség számodra

– írja Harkány önkormányzata.

A pályázatokat március 31-ig lehet benyújtani a művelődési házban kialakított ifjúsági irodában.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik