Otthon

5 hely a lakásban, amit mindig takarítsunk ki a vendégek érkezése előtt

Ahelyett, hogy mindenből a tökéletesre törekednénk, próbáljunk meg okosan jó benyomást nyújtani, ha vendég érkezik a házba.

Általában, ha valaki meghívunk otthonunkba, fejvesztve próbálunk tisztaságot teremteni a lakásban. Előfordul, hogy a háztartásban a gyermekek játékai hevernek mindenhol, és ettől még nem kell rosszul éreznünk magunkat, írja a Treehugger.

Ha odafigyelünk néhány kulcsfontosságú helyre, akkor az esetlegesen kitakarítatlan pontok fel sem keltik a barátaink figyelmét.

Mosogató

Minden tányért, poharat és edényt mosogassunk el, és ne felejtsük el a lefolyónyílásból is kiszedni az ételmaradékokat. Nincs annál rosszabb, mikor valakinek a lakásában úgy kell töltenünk egy pohár vizet a csapról, hogy látjuk, mit ettek reggelire.

iStock

Kézmosó törölköző

Amennyiben a kézmosó törölközőnk már több mint egy nappal a vendégek érkezése előtt a fürdőszobaajtón lógott, akkor cseréljük ki egy másikra. A legtöbben nem szeretik olyanba törölni a kezüket, ami első ránézésre nem tűnik tisztának, és persze konyharuhát sem szeretnének használni helyette.

WC

Ez talán az egyik legfontosabb pont mind közül. Mindenképp ellenőrizzük le a WC állapotát, mielőtt bárki használná a fürdőszobát az otthonunkban. Takarítsuk meg, szüntessük meg a kellemetlen szagokat, és győződjünk meg róla, hogy van elegendő WC-papír a környéken.

Szemetes

Nagyon felkavaró élmény lehet meglátni egy lakásban a túltelített kukát, és talán egy fokkal rosszabb, ha szaga is van a hulladéknak. Mindenképpen cseréljünk szemeteszsákot aznap, amikor a vendégek érkeznek.

iStock

Szagok

A többi ponttól eltérően nem egy kézzel fogható dologról beszélünk, és már korábban is megemlítettük, de borzalmas, ha olyan lakásban kell eltöltenünk pár órát, ami bűzlik. Szellőztessünk ki, ezzel biztosítva, hogy friss levegő jut a lakásba, és adott esetben használhatunk légfrissítőt is. Ez hatványozottan vonatkozik azokra, akik kisállatot tartanak otthon.

5 módszer, hogyan takarítsuk sóval az otthonunkat
Alább öt módszer mutatunk, mire és hogyan használható fel az anyag.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik