Otthon

Főszerepben a 3D-ben nyomtatott házak

Ez is bizonyíték arra, hogy ma már lehetséges a méregdrága építőanyagok helyett nyomtatással felépíteni egy otthont, nem több mint egy-két nap leforgása alatt.

Az elmúlt egy évben egyre több 3D nyomtatott ház debütált, de egyiket sem tervezte olyan híres építész, mint a CLS Architettit képviselő Massimiliano Locatelli, aki a napokban zajló Milánói Design Hét egyik prominense. A várakozásoknak megfelelően hatalmas az érdeklődés. Az építész örömmel mutatja be a látogatóknak az új technológiát.

Elképzelésem az volt, hogy új, organikusabb formákat építsenek be a környező tájakba vagy a városi építészetbe. Nagy kihívás volt, hogy a készülő projektünk megfeleljen a legfontosabb 5 paraméternek: a kreativitásnak, a fenntarthatóságnak, a rugalmasságnak, a megfizethetőségnek és a gyorsaságnak.

A ház elkészült, ami a tervező szerint bárhol, akár még a holdon is felépíthető. A kifejezetten a 3D nyomtatáshoz fejlesztett anyagai rövid idő alatt érik el a szilárdságot, 24 óra alatt száradnak.

A ház 35 modulból áll, amelyek mindegyike 60-90 perc szükséges a teljes nyomtatáshoz, és a ház 48 órán belül kész. Az eredeti tervekben 100 négyzetméter, de ez igény szerint módosítható.

A robottechnológia számos lehetőséget kínál a modern épületek megvalósításához. Ma már az új technológiákkal kombinált digitális eszközök lehetővé teszik az olyan egyedi formák előállítását, amelyeket másképp nem lehet előállítani. Feszegetjük a határainkat és ezzel hozzájárulunk a radikális innovációhoz, az új gyártási technológiák és anyagok révén.

A beton-összetételeknél erős és időtlen anyagokat használnak, mint ahogyan a lakásbelső kialakításánál is erre törekednek. Ilyen az ablakkeretek rézfala, a fürdőkészülékek márványa, a simított gipsz, mint az egyik lehetséges falburkolat vagy a polírozott rézlemezek.

Fotó: 3dhousing05.com
Fotó: 3dhousing05.com
Fotó: 3dhousing05.com
Fotó: 3dhousing05.com

A beton rétegződése olyan mintát hoz létre, amelyen a kúszónövények spontán növekedhetnek, és akár a tetőt is díszíthetik. A projekt célja, hogy úgy gondolkodjunk a jövőnkről, hogy közben a technológia forradalmának köszönhetően javítsuk az életminőségünket. A cég oldalán látványos videón követhető nyomon a 3D-technológia.

Fotó: 3dhousing05.com
Fotó: 3dhousing05.com

Címlapfotó: 3dhousing05.com

Via/treehugger

Ajánlott videó

Olvasói sztorik