Otthon

37 négyzetméteres lakóhajó álmaink otthona

24.hu
24.hu

2017. 11. 30. 07:40

Korábban a témában:

Itt a tökéletes megoldás azoknak, akik mindig is arról álmodoztak, hogy egyszer a vízen éljenek – írja a Country Living.

Az amerikai Harbor Cottage Houseboats építészeti cég által létrehozott házikó belterülete mindössze 37 négyzetméter, de így is két verandája és két hálószobája van, ráadásul hatan is kényelmesen elférnek benne.

Maga az összecsomagolt kényelem ez a szerkezet. Azt gondolom, hogy sokan szemeznek az apró házakkal, mert tényleg aranyosak, csinosak és regénybe illőek, de az emberek 90 százaléka nem merne belevágni. Mi megpróbáljuk elérni, hogy valami olyasmit alkossunk, amiben az emberek tényleg szívesen élnének

– fogalmazott Jimmy Hamilton, a cég társtulajdonosa.

A nyitott konyha minden szükséges háztartási eszközzel felszerelt: van benne tűzhely, mikrohullámú sütő, sütő, hűtőszekrény, mosó-, mosogató- és szárítógép is.

Harbor Cottage

A hálószobában egy kétszemélyes franciaágy található, a vendégek pedig egy szinttel lejjebb, egy valamivel tágasabb helyiségben pihenhetnek meg.

Harbor Cottage

A fürdőszoba tényleg azt az érzést kelti, mintha egy nagy házban lennénk, köszönhetően a méretes zuhanyzónak.

Harbor Cottage

A verandákon úgy élvezhetjük a nyár minden szépségét családunk vagy barátaink körében, hogy nem kell a körülöttünk lévő tömeggel foglalkoznunk. Ráadásul még egy saját jacuzziban is megmártózhatunk.

Harbor Cottage

A lebegő házikó ára 99 ezer dollárnál, átszámítva megközelítőleg 22 millió forintnál kezdődik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.