Otthon

Konyhánk levegője időnként szennyezettebb, mint a főutaké

Életünk nagy részét zárt térben töltjük, nem mindegy, hogy milyen. Érdemes odafigyelni néhány fontos dologra.
Korábban a témában:

Bármennyire is meglepő, az otthonunkban lévő helyiségek levegője időnként szennyezettebbek, mint az utcai levegő.  A Kisalföld segítségével összefoglaljuk, hogy mire érdemes odafigyelni.

  • Dohányzás. A dohányfüstben vagy 70 rákkeltő anyagot azonosítottak, és ezek a passzív dohányosokra is veszélyesek. Ne kergessünk illúziókat, ez a tény akkor sem változik, ha botanikus kertet varázsolunk otthonunkban, bízva abban, hogy a légtisztító növények majd segítenek.
  • Forgalmas utak mellett és fűtési szezonban előfordul, hogy a szellőztetés szennyezi a lakásunk levegőjét. Szén-monoxidot, nitrogén-oxidokat, formaldehidet, szálló port kaphatunk az utcáról. Célszerű figyelemmel követni a lakóhelyünk levegőszennyezettségi fokát, és annak függvényében szellőztetni.
  • A port kaphatjuk kintről, és termelhetjük a lakásban is. Az utca szennyezőanyagain allergén pollenek tapadhatnak meg, míg a otthonunkban a velünk élő háziállatok ” termelik” a poratkát. Mivel az atkák nem szeretik a mosást és vasalást, legalább az ágyneműket vasaljuk! Ha nedves ruhával sűrűn portalanítunk, tisztább lesz a levegőnk. A portaszító anyagokat lehetőleg kerüljük, mert inkább vegyszerek, mint természetes anyagok.
  • A konyhai földgáz égetésével az utcai légszennyezés sokszorosát tudjuk okozni. Ráadásként ha pedig még olajban is sütünk, biztosak lehetünk abban, hogy egészségesebb a csúcsforgalomban közlekedni, mint a konyhánkban. Ne használjuk fűtésre a konyhai gázt!
  • Fűtési rendszerünk is szennyezheti lakásunk levegőjét, amennyiben az a lakótér levegőjét használja. Az ilyen fűtés esetében mindenképpen szereljünk fel szén-monoxid riasztót és gyakran szellőztessünk! Semmiképp se égessünk műanyag hulladékot a vegyestüzelésű kályhában!
  • Sokan nem tudják, de a konyhai szagelszívó is érdekes készülék működése alatt szellőztetnünk is kell, vagy másképpen biztosítanunk a levegőellátást. Ha nem így teszünk, egyes készülékek szívóereje a konyhában lévő esetleges gázkazán kéményén keresztül visszaszívhatja az égéstermékeket a helyiségbe.
  • Ha gyakran szellőztetünk, elkerüljük a penészedést. A penészgomba spórái a levegőnkben vannak, de elszaporodásukhoz párás környezet kell. Különösen a jól szigetelt nyílászárók miatt kell sokszor szellőztetni.
  • Gyerekeink egészsége érdekében jobban tesszük, ha lecserélünk néhány műanyagot a lakásban. Ilyen a padlók borítására közkeletűen használt PVC, amelynek lágyítására olyan anyagot, a ftalátokat használnak, amelyet az unióban már tilos műanyag játékok lágyítására alkalmazni.
  • Minél kevesebb mesterséges illatosítót használunk, a természetes változatuk viszont az őszi-téli időszakban ajánlott. És ne felejtsük, egy-egy szellőztetés mindig csodákra képes.

Mi a helyzet a légtisztító növényekkel?

Az 1980-as évek végén a NASA vizsgálatot indított olyan növények felkutatására, amelyek alkalmasak lehetnek a levegő tisztítására. 12 szobanövény hatását vizsgálták három vegyület légköri koncentrációjára. Különböző mértékben mindegyik vizsgált növény csökkentette a vegyületek szintjét. Ez a kutatás bizonyította, hogy bizonyos dísznövények képesek kiszűrni a körülöttünk lévő mesterséges anyagokból származó veszélyes gázokat.

A témában napjainkban is folynak kutatások, ezek megerősítik a 30 évvel ezelőtti eredményeket: a vizsgálatok zöme pozitív végkimenetű, a legtöbb tanulmányozott növényfaj csökkenti a mért szennyezők (leggyakrabban a formaldehid, de benzol, toluol, xilol) mennyiségét a légtérben.

Kiemelt fotó: techsblog.com

Sütés közben felfűti a házat a beltéri kemence
Manapság egyre több lakásban láthatunk valamilyen kemencét, mely a hideg időkben szolgálja a fűtést és a sütés-főzés igényét.

Ajánlott videó mutasd mind

Kvangdzsu, 2019. július 21.
Hosszú Katinka a 200 méter vegyesúszás elõfutama után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 21-én. A szám olimpiai bajnoka és világcsúcstartója 2:07.02-es idõvel ért célba.
MTI/Kovács Tamás

Vizes vb: Hosszú Katinka úszásán elámult a világ

Kvangdzsuban az úszók is megkezdték a versenyzést magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Háromszoros olimpiai bajnokunk mindjárt elképesztő időt repesztett, de Késely Ajna is egyéni csúccsal jutott fináléba, míg a férfi gyorsváltó olimpiai kvótát szerzett..

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.