Otthon

7 halaszthatatlan kerti teendő szeptemberben

Az ősz számos érdekes és kötelező kerti feladatot tartogat. Akinek van kertje, érdemes elvégezni azokat a teendőket, amelyekre Megyeri Szabolcs kertészmérnök hívja fel a figyelmet blogjában.

Tavaszi hagymások

A tavaszi hagymások trükkje, hogy ősszel kell őket elültetni, aki tavasszal kap észbe, biztosan lemarad a kikeleti virágpompáról. A tavaszi hagymások ültetése az ősz második feléig aktuális a feladat. A hagyma akkor jó, ha kemény, nem benyomható, ezt csomagoláson keresztül is ellenőrizhetjük. Okos ötlet úgy válogatni a virágfajokat, hogy különböző időben nyíljanak, így a látványos virágzás heteken keresztül fenntartható lesz az ágyásokban tavasszal.

Pázsitgondozás

Már az ősz első heteiben elvégezhetjük a gyep szellőztetését, valamint a füvesített terület talajának lazítását. A talajlazításhoz használhatunk egy egyszerű vasvillát is, szerszámot mélyen szúrjuk a gyepfelületbe, majd az ásó nyelét óvatosan, de erőteljesen mozgassuk előre-hátra. A műveletet pár arasznyi távolságokkal az egész felületen ismételjük meg. Bevethetünk egyszerűen egy gereblyét is, amit erős, kapáló jellegű mozdulatokkal kell használni. A gyepszellőztetést mindig száraz, csapadékmentes napon végezzük el.

Alma- és körteszüret

A téli almát és körtét szeptemberben lehet leszüretelni. Az érettség megfelelő fokát a megbarnult magok jelzik, így ha biztosra akarunk menni, vágjunk szét egy-két gyümölcsöt. A leszedett almát és körtét rögtön tegyük hűvös helyre, például a pincébe, hogy minél tovább elálljon. Az ütődött, hibás, kukacos példányokat dobjuk a komposztra.

Tápanyag-utánpótlás

A kerti növények fejlődésük során rengeteg tápanyagot vesznek föl, időről-időre kimerítve ezzel a termőtalajt. A tápanyagokat ősszel is pótolhatjuk, például nagyobb mennyiségű érett komposzt kiszórásával, földbe forgatásával. A gyepet is táplálhatjuk, a rózsatöveknek is jár a csemege, és a frissen ültetett fák, cserjék is kapjanak bőségesen a tápanyagból.

Zöldség- és virágültetés

Mostanában kerülhet a földbe a fokhagyma, valamint a hidegtűrő zöldségfélékből is bőven lehet még vetni, például zöldsalátát, brokkolit, kelkáposztát és káposztát, de benépesülhet a konyhakert zöldbabbal, uborkával és sütőtökkel. A dísznövényeknek sem kell búcsút mondani, ültessünk szabadgyökerű dáliát, árvácskát, körömvirágot, vagy kikeleti bangitát.

Cserje- és faültetés

A fáknak legalább 1×1 méteres, bő háromarasznyi mély, a cserjéknek 60x60x60 centiméteres ültetőgödröt készítsünk. A növényeket mindig ugyanolyan mélyre ültessük, ahogy a dézsájukban, vagy a faiskolában voltak. Az ültetést mindig kövesse alapos beöntözés! Sövényültetés esetén inkább hosszanti árkot ássunk, így könnyebb lesz az egyenes sor kialakítása.

Óvintézkedések

A nyárra a kertbe vagy balkonra költöztetett cserepes, dézsás szobanövényeket lassan vigyük be a lakásba, házba, és a levelek lemosása után olyan helyre állítsuk őket, ahol kellő fényt kaphatnak. A kerti öntözést még nem kell abbahagyni, de az idő lehűlésével ritkíthatjuk az alkalmakat. A fűnyírási szezonnak sincs vége, de a vágási magasságot kissé emelhetjük már. Bár még vár ránk pár meleg nap, azért lassan a kerti bútorok, napvitorlák, hintaágyak, kinti játékok is beköltözhetnek a biztonságos pincébe, garázsba.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik