Mobil

A legendás Motorola Razr is visszatérhet

A Nokia múlt vasárnap mutatta be a legújabb telefonjait a barcelónai Mobil Világkongresszuson, és az esemény jelentős sajtóvisszhangot kapott, hiszen a márkát birtokló HMD Global bejelentette, hogy piacra dobják az első Mátrix-film ikonikus telefonjának, a 8110-nek a modern verzióját.

A Nokia visszahozza a mobilt, amiről sokan csak álmodozhattak
Ismét kapható lesz a Mátrixból ismert kicsúsztathatós 8110-es, de persze más meglepetésekkel is készült a HMD Global.

Habár a 3310-es „felélesztése” tavaly nem sült el túl jól, az internet kifejezetten lelkesen fogadta a legendás készülék visszatérését, és időközben szárnyra kaptak olyan hírek is, hogy visszatérhet még egy ikonikus készülék az okostelefonok előtti időszakból, méghozzá a Motorola Razr.

A Motorola szétnyitható, akkoriban kifejezetten vékonynak számító készüléke 2004-ben jelent meg, ez volt a V3-as széria, ami akkora népszerűségre tett szert, hogy a jó pár változatot számláló sorozatból az élettartamuk alatt nem kevesebb, mint 130 millió példányt értékesítettek. Az őrületes sikert aztán számos utánérzés követte (V8, V9, V13), viszont a szétnyitható készülékek iránti kereslet elapadt, többek között az 2007-es iPhone indított okostelefon-őrületnek köszönhetően.

A Razr visszatéréséről már korábban is voltak pletykák, amit részben a márkát birtokló Lenovo táplált egy videóval, most pedig a vállalat ügyvezetője, Yang Yuanqing adott egy olyan interjút, aminek egyes részletei sokak szerint arra utalnak, hogy a gyártó is meg fogja lovagolni a retro-hullámot, és hamarosan előállnak egy olyan készülékkel, ami a Razr feltámasztott változata lehet.

A Lenovo vezérét a TechRadar újságíró kérdezték a Razr visszatéréséről, amire Yang Yuanqing azt válaszolta, hogy „Az új technológiák, konkrétan a hajlítható képernyők megjelenésével egyre innovatívabb megoldások válnak elérhetővé a mobiltelefonok kialakításánál, és remélhetőleg ez lehetővé teszi, hogy a korábban említett modell (a Razr – a szerk.) valósággá váljon.”

Mikor az újságírók rákérdeztek, hogy az ügyvezető tényleg a Razr visszatérésére céloz-e, Yuanqing csak annyit reagált, hogy „Azt hiszem erre a kérdésre már válaszoltam”. Mindez persze még nem jelent semmit, de látva a 8110 iránti hatalmas érdeklődést, nem lepődnénk meg, ha a Lenovo is megpróbálná újra meglovagolni az egykor hihetetlenül népszerű brand sikerét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik