Mobil

Újabb képeken a Samsung következő csúcsmobilja

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

újságíró. 2017. 12. 19. 07:55

Korábban a témában:

A múlt hét során már kikerültek a netre olyan CAD tervek, amelyeken állítólag a Samsung következő csúcsmobilja, a Galaxy S9 látható, most pedig Steve H. (@OnLeaks) közölt renderképeket, amelyek alapján pár dolog már körvonalazódik a 2018-as modellel kapcsolatban.

A portálok fejtegetései szerint dizájn terén nem várhatunk radikális változást a Galaxy S8-hoz képest. Az alsó káva vélhetően vékonyabb lesz a nagyobb kijelző méret előnyére. Az ujjlenyomat-olvasó a képek alapján a mobil hátlapján marad, ami arra utalhat, hogy a kijelzőbe épített szenzorra számítóknak még várniuk kell.

Viszont kényelmesebb lesz a mobil, mert a szenzor nem a kamera mellett, hanem alatta kaphat helyet.

https://twitter.com/OnLeaks/status/942430611305877504

Úgy sejthető, hogy a Galaxy S9 hátlapján csak egy lencse lesz, és a nagytestvér, a Galaxy S9 Plus kap vertikálisan elhelyezett duplakamera-rendszert.

Kínai informátoroktól ezen felül 3200 milliamperórás telepről, 4 gigabájt rendszermemóriáról hallhattunk a kisebbik modell esetében, míg a Plus variánsba 6 gigabájtot pakolhatnak utóbbiból.

Természetesen, mint minden pletykát és szivárogtatott fotót, ezt is érdemes fenntartással kezelni, de több jel is arra utal jelenleg, hogy már február bemutathatják a modelleket, amik márciusban kerülnek a polcokra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.