Mobil

Ez lesz a legnagyobb okostelefonos trend 2018-ban

Az ujjlenyomat-olvasó nem számít újdonságnak az okostelefonok piacán, hiszen a home gombba, és a hátlapokba épített technológia egy ideje már egyaránt elérhető például a Samsung Galaxy S készülékekben, illetve a különböző iPhone modellekben is.

Ezek viszont drága, kifejezetten csúcskategóriás készülékek, 2018-ban viszont a közép-, sőt akár az alsó kategóriás okostelefonokban is megjelenhet ez a funkció, ráadásul a készülékek már nem csak egy gomb megérintésekor fogják érzékelni a biometrikus adatainkat.

Illustration of the finger print and binary code. Thinkstock

Erre utal legalábbis a Synaptics bejelentése, miszerint megkezdték a Clear ID névre keresztelt, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó szenzor tömeggyártását. A cég már jó ideje jelen van az érintésérzékeny eszközök piacán, és a most bejelentett technológiájuk ugyanúgy működik, mint a Samsung és az Apple már ismert technológiája, azzal a hatalmas különbséggel, hogy ez már a készülékek teljes képernyőjén képes leolvasni az ujjlenyomatunkat.

A tömeggyártás beindulása pedig azért kiváló hír, mert ez egyben azt is jelenti, hogy a technológia ára csökken, így a gyártók már nemcsak a csúcskategóriás készülék esetében engedhetik meg az ujjlenyomat-olvasó beépítését, de a szélesebb rétegeknek szánt közép-, vagy akár alsó árkategóriás okostelefonok esetében is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik