Mobil

Az egyik legjobb zenei appot vásárolná fel az Apple

Az Apple 400 millió dollárt (107 milliárd forint) adna a Shazamért, tudta meg a Business Insider közelálló forrásoktól.

A Shazam nevű mobilapp lényege, hogy segít beazonosítani a környezetben hallható dalokat, tévéműsorokat, reklámokat, legyünk akár egy étteremben vagy kávézóban.  Az eredeti ötlet hamar népszerűvé tette a 2009-ben megjelent appot, amit már több mint egymilliárdan töltöttek le.

A londoni cég adatbázisában már több mint 11 millió „akusztikus ujjlenyomat” van, amelyek alapján képesek azonosítani a dalokat. Az elemzések szerint a Shazam piaci értéke egymilliárd dollár körül mozog, így az Apple által ajánlott 400 millió dollár valójában aprópénz érte.

Forrás: AFP

A Google nemrég épített be hasonló technológiát a Pixel 2 csúcsmobilba, a keresőóriás verziója folyamatosan elemzi a közelben hallható zenét, és jeleníti meg annak címét a telefon kijelzőjén, ez is szerepet játszhat a döntésben.

Ennél is fontosabb viszont, hogy a felvásárlással az Apple spórolhat azon a pénzen, amit eddig ki kellett fizetnie a Shazamnak azért, hogy az Apple Musicba irányítsa a felhasználókat.

Emellett jelentős csapást mérhet a konkurenciára is, hiszen a Shazam onnantól kezdve nem terelne zenehallgatókat a Spotify-ba, vagy a Google Play Musicba, ezzel a lépéssel az almás cég streaming szolgáltatása jelentős löketet kaphat. A Spotifynak 60 millió felhasználója van világszerte, míg az Apple Musicnak 27 millió, így van mit behozni.

Az Apple és a Shazam képviselői nem kommentálták a felvásárlás hírét. A TechCrunch szerint a héten írják alá a papírt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik