Mobil

Olcsósították az iPhone-gyilkosnak kikiáltott készüléket

A legtöbb elemző szerint nagyon rosszul áll az Essential szénája eladások terén, a cég pedig most meglepő mód 200 dollárral csökkentette a csúcsmobil árát, arra hivatkozva, hogy ez hatékonyabb a marketinggépezetnél.

Megjelenése után pár héttel jelentősen csökkentették az Essential prémiummobil (PH-1) árát, nem is kis pénzről van szó: 699 dollár (182 ezer forint) helyett 499 dollárba (130 ezer forint) fáj az készülék. A cég ugyan nem hivatkozott közvetlenül a rossz eladási számokra, döntésüket azzal magyarázták, hogy egy nagy árcsökkentés nagyobb figyelmet terelhet a mobilra, mintha marketingre költenének.

Amikor az Android atyja, Andy Rubin bejelentette, hogy egy moduláris telefonnal lépne be a piacra Essential nevű startupjával, nagy hype alakult ki a mobil körül, de már a kezdetektől fogva nehézségekkel kellett szembesülniük.

Az iPhone-gyilkosnak bélyegzett csúcsmobil startja göröngyösen indult: a szállítás kezdete több hetet csúszott, és amikor a felhasználók végre kézhez kapták a készüléket, sokan csalódottságukat fejezték ki a kamerával kapcsolatban, ami szerintük meg sem közelíti a hasonló árkategóriában versenyző Samsung Galaxy S8 minőségét.

Itt az iPhone-gyilkos csúcsmobil
Ezzel bolygatná fel a mobilpiacot az Android alapítója.

Ezt tetőzi az is, hogy az eredetileg 699 dolláros telefont csak néhány kisebb partnernél lehet megvásárolni (az államokban például a Sprintnél). Ezt tetőzi, hogy egy egyelőre még ismeretlen márkáról van szó, hiába az Android-atya Andy Rubin cégéről van szó, fiatal startupként pedig nehéz kitűnni az olyan óriások közt, mint a Samsung vagy az Apple.

A külsős elemzőcégek becslései is siralmas képet mutatnak,  például a BayStreet szerint az első hetekben alig ötezer darab kelhetett el belőle, ami messze elmarad a legtöbb telefon startját jellemző több százezres eladási számoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik