Mobil

A Sony új csúcsmobilja se tudott megújulni

A Sony évek óta nem tud megújulni, ahogy a friss trendeket sem követi, az okostelefonjaik elnevezését pedig aki meg tudja különböztetni, az ember a lábán. Ez legújabb csúcsmobiljaikkal sincs ez máshogy: az XZ1 és XZ1 Compact legnagyobb dobása a 3D-szkennelés, és hogy elsőként futtatja majd a Google új szoftverét, az Android Oreót.

A Sony telefonjaival nem csak az a baj, hogy az elnevezéseket nem lehet egymástól megkülönböztetni, ezért az ember már azt sem tudja, hogy XZA XA1 XYZ melyik évből, melyik kategóriában indult, és mit tud az adott készülék. Ehhez hozzájön, hogy nem tudnak semmi különlegessel előrukkolni évek óta.

A mobiljaik ugyanazt a téglalap alakú, unalmas külsőt hozzák, amire nehéz azt mondani, hogy “wow”.

Az IFA techvásár nulladik napján tartott bemutatón, 2017 (!) sikerült azzal indítaniuk, hogy egyre nő a kereslet a nagy kijelzők iránt, fontos a szelfi és a kamera – amikor a konkurencia ezen mind tovább lépett a vékony kávás, ujjlenyomatos, arcfelismerős, dualkamerás, kiterjesztett valóságos, VR-ral felszerelt világba. S akkor a gyönyörűen ívelt OLED-kijelzőkről és üveg/fémházakról nem is beszéltünk, amivel a gyártók elkápráztatják a potenciális vásárlóikat.

Fotó: 24.hu

A karácsonyi hajtás előtti utolsó nagyobb tech eseményen bemutatták az XZ1 XZ1 Compact és XZ Premium okostelefonokat – előbbiel 5,2 colos full-HD kijelzővel, a Qualcomm csúcschipjével (Snapdragon 835), 4gigabájt meóriával, 2700 milliamperórás akkumulátorral, illetve 19 megapixeles kamerával érkeznek.

Az XZ1 előlapi kamerája 13 megapixeles, az XZ1 Compactnak nagylátószögű 8 megapixeles szelfikamerája van.

Fotó: 24.hu

Super slow-motion videóval (720p, 960fps), 4K-videózással és 3D-s szkenneléssel rukkoltak elő, amely akár egy percen belül képes az ember fejét rögzíteni, hogy aztán azt a közösségi oldalakon avatarként, matricaként használjuk, mozgó háttérképnek, vagy éppen kinyomtassuk. A Sony vezetői mutatták be, amint kis zöld és narancssárga dinó testtel táncol háromdimenziós fejük. A 3D-szkennelést a jövőben akár a játékoknál is lehet hasznosítani.

Android Oreo a Sony telefonjain Fotó: 24.hu

A Google legújabb mobilszoftvere tavaly egy LG V20-on, idén azonban ezen a Sony telefonon debütál: az Android 8.0 Oreo először az XZ1 felhasználóinak lesz elérhető – persze a keresőóriás saját készülékei mellett.

Az Xz1 szeptembertől lesz elérhető 700 dolláros, azaz átszámítva 180 ezer forintos áron, míg az XZ1 Compact október elején kerülhet a boltokba 600 dollárért, azaz nyersen számolva 155 ezer forintért – Magyarországon ez 200 és 230 ezer forintos árat valószínűsít. Sok sikert, Sony!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik