A kínai Tencent nevű óriáscég komolyan aggódik amiatt, hogy a kiskorúak függőjévé válnak egyik legsikeresebb kiadott mobiljátékuknak, a hivatalosan csak Kínában játszható Honor of Kings-nek (az amerikai piacon Kings of Glory néven terjedt el).
Ezért korlátozni fogják a játékkal tölthető időt azon játékosok számára, akik nem töltötték be a 18-at. A 12 és 18 év közti felhasználók a 12 év alattiak pedig csak egyet, illetve este kilenc óra után teljesen letiltják a hozzáférést a játékhoz.
Egyre többen fejezik ki aggodalmukat azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek függővé válnak, és csak a játékkal foglalkoznak. A People’s Daily kínai állami lapban publicisztikában kritizálták a szoftvert, mondván az „negatív energiákat közvetít”, és „gyengíti a hagyományos értékeket”.
https://www.youtube.com/watch?v=C9U_fYD3IZo
A Tencent közleménye szerint ugyan Kínában nincsenek a függőség megelőzésére irányuló szabályok, de azzal, hogy korlátozzák a játékidőt, és kilépésre kényszerítik a kiskorúakat. Később egy kiterjedtebb rendszert dolgoznának ki a szülők számára, és szigorítanák az appon belüli vásárlásokra vonatkozó feltételeket is.
Azt még nem tudni, hogy az intézkedéseket Kínán kívül is bevezetik-e.
