Mobil

iPhone 8: meglepő lépést fontolgat az Apple

Az Intelnek szaporán kell szednie a lábát, ha továbbra is bírni szeretné az Apple kegyeit.

Szeptemberben kiderült, hogy ha szétszednénk az iPhone 7 és 7 Plus modelleket, találhatnánk bennük Qualcomm és Intel modemeket is, melyek közül előbbi nem meglepő, hiszen régóta megbízható beszállítója az Apple-nek, utóbbi viszont nem annyira. Ám nem csak ennyi a különbség a két gyártó terméke között, hanem az is, hogy
a két gyártó modemének sebessége között elég komoly eltérés van a Qualcomm javára, és ha az Intel nem csinál valamit, az Apple könnyedén kiteszi a szűrét,

írja az Ubergizmo, forrásként egy meg nem nevezett elemzőre hivatkozva. Mindez összevág azzal, amit Tom Sepenzis, a Northland Capital Markettől írt a befektetőknek, kifogásolva az Intel és a Qualcomm közti sebességkülönbséget, illetve kilátásba helyezte azt is, hogy ha nem változik a helyzet, az Apple cselekedni fog.

iphone-7

Az Apple természetesen megpróbálja tartani a második beszerzési forrást is, de ez nem tartható túl sokáig, amennyiben hendikepként jelenik meg a készülékei felénél. Ez azt jelenti a Qualcomm számára, hogy visszakaphatja a teljes Apple megrendelést az elkövetkezendő két évre, ha az Intel nem találja a megfelelő választ.

Beszédes számok

Konkrétan arról van szó, hogy az Intel következő generációs modeme maximum 450 MB/s-ot, míg a Qualcomm X16 akár 1 GB/s-t is tud, és ez bizony elég jelentős különbség, bár azt érdemes hozzátenni, hogy a felhasználók eddig nem igazán panaszkodtak a sebességre. Fontos azonban, hogy már most, néhány hónappal az iPhone 7 megjelenése után az iPhone 8-ról pusmog mindenki, és azért vélhetően az Intel sem bánná, ha odaférne a tortához, de ha ezt szeretné, nagyon rá kell gyúrnia a sebességre.

Az Apple-nél nem szokatlan az a gyakorlat, hogy ugyanazon modelljükbe két eltérő gyártó alkatrészeit építik be, hiszen az iPhone 6s esetében ilyen volt a TSMC és a Samsung chipset, ahol kiderült, hogy előbbi sokkal ügyesebben bánik az akkumulátorral.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik