A kommunizmus legsötétebb napjaiból itt ragadt Észak-Korea lakosai gyakorlatilag el vannak vágva a világ többi részétől. Ők maguk sem utazhatnak külföldre, kivéve a legmagasabb rangú pártvezetőket, de a világból érkező információnak is meg kell állnia a vörös határvonalnál. Az országnak saját “internete” van (mindössze 28, azaz huszonnyolc weboldallal), a valódi netet nem láthatják, és tiltott számukra minden nyugati film, sorozat, vagy sajtótermék is.
De persze azért vannak óvatos kiskapukat talál a leleményes nép, az irány pedig Kína, amely persze a hatalmas technológiai és ipari fejlődés mellett még mindig egyfajta furcsa kapitalo-kommunista hibridként működik, de Kim Dzsongun országához képest már maga a szabadság paradicsoma. Épp ezért az Észak-Korea és Kína határán található Dandong városka lakói arra specializálódtak, hogy ellássák a diktatúra lakóit olyasmikkel, amiket otthon legálisan nem tudnának beszerezni.
Az észak-koreaiaknak ugyan viszonylag kis százalékban van otthon bármilyen laptopjuk vagy asztali PC-jük, viszonylag divatos azonban a Notel nevű kütyü, ami tulajdonképpen egy olyan hordozható médialejátszó, ami USB-n vagy memóriakátyán lévő zenéket és filmeket kezel, valamint egyszerűbb játékokat is lehet rajta futtatni. Épp ezért a kínai határon jó ideje csempésznek át olyan adathordozókat, amin “tiltott” filmek, sorozatok és játékok vannak, de persze az ilyesmikre nagyon figyelnek az észak-koreai határőrök. A próbálkozók sokszor a ruhájukba varrják, vagy könyvek lapjai közé csúsztatják a kis kártyákat, de az egyik legújabb módszer talán a legjobb: a plüssmacik.
Thanks for the memory cards: North Koreans return home from China https://t.co/OcATeK6otp pic.twitter.com/eIQqvKqRrI
— Reuters Tech News (@ReutersTech) 2016. december 4.
A Reuters szerint gyanúsan sok plüssmackó érkezik az otthon maradt rokonoknak ajándékba azoktól a “szerencsés” észak-koreaiaktól, akik Kínában vagy Oroszországban dolgozhatnak. Nagyjából 150 ezer ilyen jóravaló polgár tartózkodik legálisan a szigorúan őrzött határokon kívül, akiket állami intézményeken keresztül küldenek ki, a fizetésüket eleve nem közvetlenül kapják, hanem olyan észak-koreai hivatalokon keresztül, akik a pénz háromnegyedét az állami költségvetésnek utalják át “hozzájárulás” címén, és a maradék negyedet kapja meg a kinti dolgozó. De legalább van lehetősége otthoni kéréseket teljesíteni, amik az esetek többségében a könnyen csempészhető memóriakártyákon hazavitt vagy hazaküldött sorozatok, filmek és játékok, és a hírek szerint erősen gyanús, hogy a legújabb plüssmaci-ajándékozási divat mögött egyszerűen annyi áll, hogy ezekben akár több kis memóriakártya vagy apró USB-meghajtó is elfér.
Csak aztán nehogy valamelyik állami tisztviselő mégis Reuters-t (vagy 24.hu-t) olvasson, mert akkor vége a macik diadalmenetének.
