Elsőre egy kicsit nehéz hova tenni a Duo megjelenését. A Hangouts eddig is tudta a videó alapú hívások kezelését, meg ezen kívül is egy rakás olyan alkalmazás létezik, ami megoldja ezt a feladatot. A Google mégis ráment a témára, amire szerinte azért volt szükség, mert a felhasználók az egyszerűséget szeretik.
A hívás indításához nincs szükség regisztrációra, felhasználói fiókra, mindössze a mobilszámot kell megadni, és onnantól kezdve mindenki elérhető az ismerősök közül, aki szintén telepítette az alkalmazást. A Google már jó ideje figyel arra, hogy a cuccai mindkét nagy oprendszer számára elérhetők legyenek, így van az a Duoval is persze.
Az app iPhone-ra, és Android alá is elérhető, amiben nem is ez a legjobb, hanem az, hogy a különböző platform felhasználói is felhívhatják egymást. Ebben, és a többi elemében is, a Viber-Messenger-WhatsApp családra hasonlít legjobban az alkalmazás. Csak emlékeztetőül: az iOS erre való szolgáltatásával (FaceTime) kizárólag az iphone-os emberkék hívhatók fel.
A Duot nem bonyolították túl különösebben, csak pár gomb áll rendelkezésre. Lehet hívni, aztán a beszélgetést némítani, majd az elülső és hátlapi kamera között váltani. A fejlesztők egyetlen extrát álmodtak meg az applikációhoz. A Knock Knock lehetővé teszi, hogy már a hívás fogadása előtt megnézhessük, hogy ki keres bennünket, ami alkalmat ad arra, hogy felkészüljünk például a részegen bulizó haverok hívására.
Ezzel a funkcióval csak annyi probléma van, hogy Android alatt gond nélkül, az app megnyitása nélkül működik, az iOS verzió esetében azonban ehhez aktívnak kell lennie a Duonak, ellenkező esetben csak egy értesítés fut be, hogy hív valaki.
A jelek szerint a hazai felhasználóknak még várniuk kell a letöltéssel, mivel egyelőre csak értesítés kérhető az alkalmazás megjelenéséről. Aki androidos, az erre vegye az irányt, aki pedig iOS alatt próbálná ki, az pedig ebbe az irányba haladjon.