Mobil

Milliók állnak sorban az olcsó kínai mobilért

Horváth Balázs
Horváth Balázs

újságíró. 2016. 08. 12. 16:09

A Meizu új készüléke után 24 óra alatt 3 millióan érdeklődtek.

A fiatal, feltörekvő kínai mobilgyártók nemcsak azzal kergetik őrületbe a nagy cégeket, hogy ijesztően fejlődnek, hanem azzal is, hogy teljesen új alapokra helyezték az értékesítési folyamatokat. Nem költenek vagyonokat dizájnos bemutatótermekre, nem halmoznak fel raktár készleteket, csak annyi mobilt gyártanak, amennyire éppen szükség van.

Mielőtt elkezdik árulni az aktuális modellt, netes akciókkal, regisztrációs időszakokkal mérik fel az igényeket, amivel még jobban be tudják lőni, hogy mennyi telefont fognak tudni valójában eladni. Ez segít a költségek alacsonyan tartásában, tökéletes a felhajtás generálására, ami végső soron (többek között) lehetővé teszi, hogy betegen alacsony vételárakkal dolgozzanak.

A Meizu mestere ennek a módszernek, és a legutóbbi, m3e esetében is alkalmazta. A telefon bejelentése után minden érdeklődőnek regisztrálnia kellett ahhoz, hogy vásárolhasson, ha arra kerül a sor. E mobil esetében 24 óra alatt több mint 3 millió regisztráció futott be, ami persze nem egyenlő az előrendeléssel (hiszen nincs pénzmozgás), de azt nagyon jól mutatja, hogy mekkora az érdeklődés.

És hogy mire is pörög ennyire a nép? Egy 5,5 colos, full HD felbontású, 13 megapixeles kamerával, és csinos dizájnnal megáldott telefonra. Az m3e nyolcmagos processzora (MediaTek Helio P10 SoC, Cortex-A53 CPU), a 3 GB RAM, a 32 gigás, bővíthető tárhely, illetve a 3100 mAh-s akku is mutatja, hogy egy erősebb középkategóriás telefonról beszélünk. És mi a poén? Az átszámítva 196 dolláros, azaz az 50 ezer forintot alig meghaladó vételár. Nem csoda, hogy milliók mozdultak rá…

A regisztrációs időszak holnap zárul, 14-én pedig indul az értékesítés.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2012. február 7.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér 2B terminálja, ahol „bud:terminal 2b” feliratot helyeztek el. A Budapest Airport megújult arculatának megfelelõ jelzések nemzetközileg is könnyen értelmezhetõek, mert a magyar fõváros repülõterének IATA (International Air Transport Association, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) kódja: BUD. Ez a hárombetûs reptéri kód szerepel a feladott poggyászok címkéjén, a repülõjegyen és a beszállókártyán is.
MTI Fotó: Földi Imre
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.