Mobil

Logikus új funckiót kapott a WhatsApp

Az új lehetőség praktikuma annyira kézenfekvő, hogy nem is értjük, miért csak most vezették be.

Amikor egy szöveges dolgokon alapuló alkalmazásról beszélünk, akkor eszünkbe juthat, hogy vajon miért nem lehet idézni egy korábbi szöveget, aminek egészen addig semmiféle jelentősége nincs, míg nem többedmagunkkal veszünk részt egy beszélgetésben. Ilyenkor ugyanis olykor jól jönne, ha célzottan tudnánk válaszolni egy-egy megjegyzésre, hogy ne lógjunk ki a kontextusból, és egyértelmű legyen, kinek szánjuk a mondandónkat.

A WhatsAppnál a jelek szerint észlelték a problémát, és azt, hogy valós igényről van szó, így mostantól – tádámm! – idézhetővé váltak a korábbi hozzászólások, mint ahogyan az a csatolt képen is látszik. Nem probléma tehát, hogy valaki három-négy reakcióval korábban tett valamilyen megjegyzést, hiszen simán válaszolhatunk rá, idézve a releváns hozzászólást. Nagyjából úgy, mint ahogyan azt egy fórumban is megtehetjük.

Forrás: endgadget
Forrás: engadget

Az idézet lehetősége az első felbukkanásakor az alkalmazás bétájában volt elérhető (v.2.16.118), aztán kiderült, hogy a legutolsó stabil verzióban (v.2.16.6) is működik és még csak frissíteni sem kell, akár iOS-ről, akár Androidról beszélünk. Ahhoz pedig, hogy a funkciót használni tudjuk, semmi mást nem kell tennünk, csak néhány pillanatig rajta tartani az ujjunkat az idézni kívánt hozzászóláson, akiknek azonban még nem megy, azoknak segíthet az alkalmazás újratelepítése, vagy az, ha várnak egy-két napot, hátha addigra náluk is élesedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik