Mobil

Júliusban érkezik az Acer giga-akkus mobilja

Az okostelefonok egyik leggyengébb pontja az akkumulátor, hiszen egy sokat dolgoztatott kütyü akár egyetlen nap leforgása alatt is olyan halvány állapotba juthat, hogy fali csatlakozó nélkül papírnehezékké minősül vissza, nem úgy, mint a megboldogult Nokia butamobilok idejében, amikor egy hétig simán elvolt a telefon egy töltéssel.

Éppen ezért szokás örülni az olyan készülékeknek, mint amilyen az Acer Liquid Zest Plus, melyet hivatalosan áprilisban jelentettek be, és azt tudni róla, hogy júliusban kerül majd a piacra, 199 dolláros (és ugyanennyi eurós) áron. Érdekessége a dolognak, hogy a bejelentéskor még 250 dollárt közölt a gyártó, ám úgy tűnik, közben összedugták a fejüket a marketing és kereskedelmi iroda munkatársai, és módosítottak az árcédulán. Ami miatt pedig az akkumulátorbolondoknak is érdekes lehet, az a teljesítményében mamut méretű energiatároló egység, ami 5000 mAh teljesítménnyel készül. Összehasonlításként egy mai csúcsmobilban általában 3000 mAh környéki akku dolgozik.

acer liquid zest

Ilyen kondícióval talán már nem kell minden nap a töltőhöz járulni, és akár napokig élvezhetjük a működést, amit az 5,5 hüvelykes HD kijelző, a MediaTek MT6735 chipset, a négymagos Cortex-A53 CPU (1,3 GHz), valamint a 2 GB RAM nyújt. A grafikáról egy Mali-T720 GPU gondoskodik, illetve a 13 megapixeles hátlapi, valamint 5 megapixeles előlapi fényképezővel készített képeket 16 GB-os háttértárra rögzíthetjük. Ezek azért is fontos adatok, mert nem egy brutális hardverrel, hanem egy stabil középkategóriás motorral szerelt telefonról van szó, ami azt jelenti, hogy a brutális akkut eleve kevésbé fogyasztja a telefon működtetése.

Az új Acer mobil Android 6.0 Marshmallow-val érkezik, irányára pedig 200 dollár, amely átszámolva 56 ezer forint – ha erre még a hazai adók és egyéb borzalmak is rákerülnek, még mindig egy kifejezetten jó, középkategóriás árú mobil marad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik