Mobil

Snowden: idén elbukik az iPhone védelme

A híres-hírhedt hacker szerint az idei évben mindenki ráugrik az iPhone védelmének megtörésére.

Úgy tűnik, az Apple kontra FBI telefontörési ügy nem áll meg a konkrét San Bernardino-i esetnél, Edward Snowden szerint ez csak a kezdet. Szerinte minél jobban próbálja védeni a személyes adatokat az Apple, annál durvábban igyekszik majd mindenki azon, hogy feltörje az iPhone-ok védelmét.

De gyorsan vegyük sorra, mi történt eddig. Az FBI egy San Bernardinóban történt lövöldözés egyik elkövetője, Syed Farook után nyomozva még az idei év elején jutott el odáig, hogy hivatalosan felszólítsa az Apple-t: a cég segítsen feltörni a gyanúsított iPhone-ját, hogy arról bizonyítékokat nyerhessenek ki. Az igény ráadásul hamarosan már úgy szólt: az Apple biztosítson egy “hivatalos biztonsági rést” a rendszerén, hogy a hivatalos szervek hasonló esetekben máskor is feltörhessék a telefonokat.

Az Apple azonnal elutasította a kérést a felhasználók személyes információinak védelmére hivatkozva, sőt közölte: a jövőben még az eddigieknél is durvább “lakatokat” tesz a telefonok és egyéb eszközök rendszerére. Az FBI erre bírósági végzésért folyamodott, amely kötelezhette volna az Apple-t az együttműködésre, mire a tech-világ legnagyobb vállalatai, még az Apple versenytársai is szinte egyöntetűen álltak ki az FBI követelései ellen.

Végül aztán március 28-án a Szövetségi Nyomozó Iroda hirtelen megszüntette a bírósági keresetet, mondván, egy külső segítség bevonásával sikerült feltörni Syed farook telefonját. Az Apple azóta is próbálja kinyomozni, ki és hogyan juthatott át a biztonsági rendszeren, és továbbra is folyamatos fejlesztést ígér az iPhone-ok rendszerén. De nem is a legérdekesebb az esetben, hanem az, hogy mostanra kiderült:

a vizsgált iPhone-on egyelőre semmilyen közvetett, vagy közvetlen bizonyítékot sem talált az FBI.

Tehát az egész hűhó igazából feleslegesnek bizonyult, legalábbis ebben az esetben. De a szakértők szerint itt egy folyamatról van szó, és a hatóságokat a mostani lebőgés nem fogja megállítani, sőt.

Edward Snowden, az amerikai megfigyelési botrányt kirobbantó, ma pedig már Oroszországban, menekültként élő hacker úgy véli, a cégek megerősített biztonsági törekvései épp ellenkező hatást váltanak majd ki. Szerinte a kormányok és hatóságok, de akár a nagyvállalatok hatalmától irtózó botcsinálta szabadságharcosok és anarchista hackerek egész serege ugrik rá idén arra, hogy az iPhone-okat (és egyébként minden más eszközt és rendszert, amely valamilyen szintű biztonsági megerősítésen megy keresztül) megtörje.

Hogy miért? Csak.

Dacból, kivagyiságból, vagy akár azért, hogy a jövőbeni hasonló esetekben akár pénzért ajánlja fel szolgálatait valamelyik érdeklődő hatóságnak. Snowden szerint az idei év trendje  lesz a biztonsági rendszereken átjutó hacker, és Twitterén saját magát kiegészítve azt is írta, szerinte már idén augusztusig lefut az első ilyen betörési hullám.

Hogy mit jelent ez egy átlagos iPhone-tulajdonos (vagy Gmail fiókkal, Windows PC-vel, jelszavazott routerrel, és effélékkel rendelkező bármilyen felhasználó) számára? Azt, hogy akár az ő telefonját, gépét, rendszerét is megtalálhatja egy ilyen kísérletező, vagy egy olyan kíváncsiskodó, aki egy új betörési módszer nyilvánosságra hozatala után saját szakállára kezd kutakodni mások digitális eszközein. Szóval jelszavak, mentés, a titkos, személyes és kritikus adatok internet-elérés nélküli helyre mozgatása lehet az idei pánik-trend, üdvözöljük önt is a szép új világban

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik