Mobil

Tovább gyűrűzik az FBI és az Apple háborúja

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 02. 24. 10:00

Annak ellenére sem csitul az Apple vs FBI harc, hogy az amerikai hírszerzés igazgatója kijelentette, csupán egyetlen készülékről beszélnek, és nem azt kérik, hogy az Apple tegye sebezhetővé az összes telefonját. Emellett azt is elmondta, hogy mindez nem lenne precedens a jövőre nézve, sokkal inkább csak a bűnüldözés jelenlegi munkáját segítené. Ám nagyon úgy néz ki, hogy mégsem egyedi esetről van szó, mert az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma ténylegesen legalább 12 másik iPhone-ról is szeretne adatokat. Ez tehát azt jelenti, hogy ha az Apple hajlandó lenne egyetlen telefont “feltörni”, akkor az mégis precedens értékű lehetne, és onnantól kezdve mondhatnák neki a hatóságok, hogy akkor a másik tucatnyit is legyen kedves, ha ennél az egynél kivételt tett.

The Wall Street Journal úgy tudja, hogy az Igazságügyi Minisztérium részéről vizsgált 12 telefon nem terrorizmussal, hanem kábítószeres nyomozásokkal kapcsolatban szolgálhat információval, bizonyítékkal. New Yorkban például a szövetségi ügyészek egy drogüzletben lefoglalt iPhone-t szeretnének az Apple-lel feloldatni, de ez nem lesz egyszerű menet. Már csak azért sem, mert az almás cég törvény és precedens hiányában nyugodtan mondhatja azt, hogy erre nem hajlandó, így el kell vinni a dolgot a legfelsőbb bíróságig, ami időbe telik.

Érdekes perpatvar egyébként, ami történik, mert az Apple többféle módot is felajánlott az adatok kinyerésére, melyek ettől függetlenül nem nyújtanak hátsóajtós hozzáférést az iPhone-okhoz, de ezt az FBI nem fogadta el, és bár az Apple korábban azt kérte, hogy maradjon a két cég között a dolog, az FBI nyilvánosságra hozta az “együttműködést”. Csakhogy végül visszafelé sült el a fegyver, és sok más tech-cég is az Apple mellé állt, illetve a közvélemény is rossz szemmel nézi a privát szférába való betörési kísérletet.

Van azonban egy nagy név, aki egyértelműen a nyomozószervek oldalán áll, ez pedig nem más, mint a Microsoft társalapítója, Bill Gates, ugyanis szerinte az egész nem több, mint amikor telefontársaságtól, vagy banktól kérnek adatot a nyomozók. Vagy amikor egy adatrögzítőre van szüksége a rendőrségnek, és akkor sem mondja senki, hogy nem adjuk oda, mert akkor legközelebb is kérni fogjátok. Érdekes, hogy egyelőre a nagy tech-vállalatok feltörés elleni hozzáállásával csak a Microsoft-guru helyezkedett szembe.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.