Mobil

Közvetlenül a Messengerből is küldhetünk SMS-t

A Messenger visszakap egy olyan funkciót, amit korábban már tudott, de aztán elfelejtette.

Szépen, fokozatosan fejlődik a Messenger, ami először csak egy egyszerű csevegőnek indult, de mára szinte önálló hivatallá nőtte ki magát. Ehhez természetesen az is hozzájárul, hogy felhasználóinak száma átlépte az egymilliárdot, ami már igencsak tekintélyes embermennyiség.

Az egyre több funkciót villanto chatprogram most éppen arra készül, hogy magába olvassza az SMS küldés lehetőségét, ami bár új funkció, de mégsem az. Néhány évvel ezelőtt ugyanis az alkalmazás már tudta ugyanezt, csak aztán valamiért kegyvesztett lett és akkor nem támogatták tovább. Ahogy az alábbi képen is látszik, szépen ott áll, hogy “írjon egy SMS üzenetet”, amiből nehéz lenne másra következtetni, ugyanakkor jelenleg úgy tudni, hogy az SMS és Messenger szálakat nem lehet olyan szépen összefonni, mint a Hangouts esetében. Ez lehet egy tudatos döntés is a fejlesztők részéről, másrészt elképzelhető, hogy a későbbiekben tartalmazni fogja az összefűzést, csak még most, a fejlesztés korai fázisában nincs rá lehetőség.

messenger sms

És ha már itt tartunk, érdemes azt is tudni, hogy az SMS bekerülése mellett a többszörös felhasználói bejelentkezések is bekerülnek az alkalmazásba, ami természetesen a mobileszközökre vonatkozik, és azt jelenti, hogy egyazon eszközön többen is használhatják a saját fiókjukat. Az már más kérdés, hogy ebből hány szakítás vagy válás születik majd, hiszen sokan buktak már meg Messenger üzeneteken, és nem hisszük, hogy a közeljövőben előrelátóbbak lennének az emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik