Mobil

Volt, nincs: eltűnt a mobil Windows 10 frissítés

A Microsoft valamit elkeffentett a Lumia 950 és 950 XL felhasználóknak szánt frissítésben, ezért gyorsan visszavonta a szervereiről.

A Microsoft Answers fórumának egyik moderátora is elismerte a fórumozók kérdéseire válaszolva, hogy a 10586.29-es számú Windows 10 Mobile frissítőcsomag nem véletlenül tűnt el a Microsoft szervereiről, a vállalat vonta vissza. Ilyenkor annyira jó lenne egy pontos fordítás az unpublish szóra, ami annyit tesz, hogy kiadatlanították. Ez történt ugyanis, épp csak kiadták a javításokat, de mire a felhasználók ráugrottak volna, már nyoma sem volt.

A 950-es sorozat tagjainak gazdái ugyan megkapták a rendszerüzenetet a javítás érkezéséről, de egy részüknél hibaüzenettel szállt el a telepítés, másoknál 0 százaléknál megakadt. Akik véletlenül mégis fel tudták rakni a csomagot még a törlés előtt, a Microsoft szerint “nincsenek veszélyben”. A szakértők úgy vélik, inkább valamilyen teljesítménybeli probléma okozhatta a visszahívást.

Ez már csak azért is kellemetlen, mivel az új Lumia csúcsmobilok tulajdonosai épp azért várták az első hivatalos frissítőcsomagot, mert az újjáfaragott rendszer néhány eleme eléggé lassan működött, beleértve a telefont kvázi-számítógéppé alakító Continuumot. A Microsoft egyelőre nem kommentálta, hogy mikor lesz újra elérhető a frissítés, és arra sem adott választ, pontosan mi okozta a visszahívást. A Windows 10-et futtató tabletekre és PC-kre állítólag továbbra is elérhető az ugyanilyen verziószámú javítócsomag, bár ennek ellent mond néhány interneten keringő képernyőmentés, mely szerint a rendszer indításakor “Nem lehetett letölteni a frissítést” szövegű hibaüzenet bukkant fel egyeseknél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik