Mobil

Nem találja ki, mit hagyhatnak ki az iPhone 7-ből

Egyre több pletykát hallani az Apple következő telefonjáról, most egy kifejezetten érdekeset kapott fel a nemzetközi média.

Bár az Apple minden esetben igyekszik az utolsó pillanatig visszatartani minden információt a még be nem mutatott készülékekről, a közelmúltban egyre többször bukkantak fel olyan részletek, amelyek később valóban igaznak bizonyultak. Az ilyen infók általában olyanoktól származnak, akik valamelyik részegységet, kiegészítőt gyártó vállalatnál dolgoznak, és rálátnak például a következő iPhone készülékházának terveire, vagy épp egy készülő kiegészítő alapján tudnak következtetni valamilyen funkcióra.

Most egy japán tech-oldal, a Mac Otakara szellőztetett meg egy hírt, mely szerint a legfrissebb iPhone-okról egy olyan kiegészítő tűnik el, amelyet az összes eddigi modellen megszokhattunk. Meg úgy egyáltalán, minden egyéb telefonon. Mutatjuk, melyik.

iphone-7s-pletyka-02

Igen, a jack fülhallgató-csatlakozó. Mégpedig azért, mert az Apple úgy tűnik, megunta, hogy a felhasználók nem átallanak különféle egyéb gyártók által készített füleseket használni, amiket ráadásul mindenféle androidos (hah!), vagy netán Windows Phone-os (atyaég, skandallum!) készülékekhez is párosíthatnánk. Az elit életérzést igenis fenn kell tartani – ezért az Apple a saját szabványú Lightning csatlakozót használná ezentúl a fülhallgatókon is.

A pletyka persze lehet, hogy nem száz százalékosan megalapozott, az azonban tény, hogy az Apple tavaly nyilvánossá tette a Ligtning csatlakozós fülhallgatókra vonatkozó MFi szabványt, így a kiegészítők gyártói kifejezetten olyan füleseket készíthetnek majd, amelyek a “csak iPhone 7-hez!” címkével villognak majd a polcon. Kétszer annyiért, mint egy “pórias” jack aljzatos… Szóval, hogy tényleg lesz-e egy lyukkal kevesebb az iPhone-okon? Jövőre meglátLYUK.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik