Egészen a közelmúltig maximum csak 4 colos képátlójú kijelzővel szerelt almás logós mobilokat vásárolhattunk, tavaly ősszel azonban felbukkant a boltok polcain a 4,7 colos iPhone 6, illetve a már phablet kategóriás és 5,5 colos iPhone 6 Plus. Az egérmozizásnák tehát már Apple fronton is vége, azonban ettől függetlenül a gyártó a kisebb készülékeket sem kívánja elhanyagolni.
Az elmúlt időkben ugyanis többször felröppent a pletyka, miszerint idén érkezni fog egy vadonatúj 4 colos érintőkijelzős iPhone, mely állítólag iPhone 6c néven fog bemutatkozni, és többek közt NFC-vel, Touch ID-vel és Gorilla Glass védelemmel száll majd harcba a vásárlók kegyeiért. Ezen pletykákat most az az Evan Blass is megerősítette, akinek a szavára általában igen sokat lehet adni: emberünk szerint az iPhone 6c szeptember 9-én az iPhone 6s és az iPhone 6s Plus társaságában fog bemutatkozni.
Az iPhone 6c-ben állítólag egy újgenerációs chip landol, mely a Samsung 14 nanométeres, vagy pedig a TSMC 16 nanométeres gyártási technológiájával készül, vagyis ilyen szempontból modernebb, mint az iPhone 6-ban lévő 20 nanométeres A8 chip. A várakozások szerint fémházzal támadó iPhone 6c akkumulátora 1715 mAh kapacitású lesz – összehasonlításképp, az iPhone 5c-ben egy 1500-as akksi lapul.