Mobil

Bivaly akksis új okostelefon a Panasonictól

Ennek a készüléknek várhatóan csak ritkán kell majd randevút adnia a hálózati töltőnek.

A Panasonic rengeteg féle terméket forgalmaz, így többek közt okostelefonokkal is foglalkozik, az persze már más kérdés, hogy a vállalat Eluga sorozatú készülékei nem igazán jutnak el hozzánk. A legújabb Panasonic Eluga Icon készülék ezúttal Indiában mutatkozott be, ahol is átszámítva mintegy 50 ezer forintot kérnek el érte – lássuk, hogy mit kaphatunk ezen összegért cserébe!

Az újdonság előlapján egy 5,5 colos képátlóval rendelkező és 1280×720 pixeles felbontású érintőkijelző található, a megfelelő számítási teljesítményre pedig a 64 bites MediaTek MT6752-es chipset jelenthet garanciát a maga nyolc darab 1,5 GHz-es processzormagjával, illetve Mali-T760-as grafikusgyorsítójával. A7,9 milliméter vastag készülékben 2 GB RAM és 16 GB flashmemória figyel, ezenkívül pedig természetesen a microSD memóriakártyás bővítési lehetőség is adott.

Az energiaellátásról egy az átlagnál mindenképpen nagyobb kapacitású, 3500-as akkumulátor gondoskodik. A hátlapon lévő LED-segédfényes kamera 13 megapixeles felbontású, frontoldali társa révén pedig pedig maximum 8 megapixeles szelfik készíthetők. A dupla SIM-slotos és LTE mobilnetes, unibody kialakítású Panasonic Eluga Icon augusztus 13-tól lesz kapható, és talán egyetlen negatívuma, hogy elég régi, 4.4-es Android (KitKat) operációs rendszert futtat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik