Mobil

Milliónál többen állnak sorba a kínai csodamobilért

Még jó ár-érték arányú elődjénél is nagyobb az érdeklődés a OnePlus 2 iránt, pedig még az előrendelés is csak félgőzzel indult el.

Szinte a semmiből érkezett annak idején az első OnePlus telefon, amellyel az Oppo egykori alelnöke által alapított vállalat váratlanul nagyot robbantott a piacon. FÉl év alatt több mint egymilliót adtak el belőle annak ellenére, hogy a fejlesztésekor mindössze 50 ezres forgalomra számítottak. A júliusban bejelentett, és bő egy hét múlva hivatalosan is megjelenő OnePlus 2-nél már nem is gondolhatott senki pár ezres eladásokra, hiszen csak az előrendelők száma meghaladja az egymilliót.

Az előrendelés helyett azonban még helyesebb előjegyzést mondani, ugyanis kifejezetten trükkösen lehet csak beállni a virtuális sorba. A telefon megvásárlásához egy olyan meghívóra van szükség, amelyet a gyártótól nyerhetünk, vagy egy már meglévő OpePlus 2 tulajdonostól kapjuk. És igen, az egymillió fölötti előjegyzés még a második lehetőség kihasználása nélkül jött össze.

Az előzetes hírek alapján valóban igaz lehet a “csúcsmodellek gyilkosa” meghatározás, amelyet sokan már előre ráaggattak az érkező készülékre. Az 5,5 hüvelykes képátlójú kijelző full HD felbontású, alatta Snapdragon 810 rendszerchip dolgozik. A 3300 mAh kapacitású akkuval szerelt mobil hátoldalán 13, előlapján 5 megapixeles kamera található, USB-C csatlakozóval és két nanoSIM foglalattal, valamint ujjlenyomat-olvasóval érkezik. A kétféle kiszerelésben kapható telefon olcsóbb változata 329 dolláros (kb. 92 ezer forintos) árszinten 3 GB memóriát, 16 GB tárhelyet kínál, míg a drágább, 389 dolláros (kb. 108 ezer forintos) változatban a memória 4, a tárhely pedig 64 gigabájtos. Kiadáskor az 5.1-es Android fölött a gyártó saját OxygenOS 2.0 felülete fut.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik