Bármennyire próbálta annak idején befuttatni a Windows Phone platformot a Microsoft, a késve elrajtolt rendszer nem tudta felvenni a versenyt a trendi iOS-szal és a mindent letaroló Androiddal. A gyenge alkalmazáskínálat, döcögős fejlesztői lehetőségek, valamint a Nokia mobilos részlegének beolvasztása miatt aztán több fontos gyártó is felhagyott a windowsos készülékek pártolásával, mondván, a Microsoft házon belülre kerülő saját gyártmányai mellett amúgy sincs sok értelme próbálkozni.
Most azonban úgy tűnik, vannak, akik új lendületet kapnak amiatt, hogy a napokban debütáló Windows 10 már egységes platformként kezeli az okostelefonokat, tableteket és a PC-ket. Egyrészt a Microsoft részéről is érkeztek homályos utalások arra, hogy a mobilokra optimalizált Windows 10 változatot azért csak később, előreláthatóan ősz közepén hozzák ki, mert addig külső gyártók is építenek köré saját modelleket.
Másrészt már konkrét név is felsorakozott a mobilos Windows 10 mögé, ha hihetünk a WinFuture szerkesztőjének, Roland Quandtnak, aki belső forrásokra hivatkozva azt írta, az Acer egyenesen négy Windows 10-es telefont tervez bemutatni a berlini IFA szakkiállításon. Sajnos a készülékekről nem tudni ennél többet, de a két apró hírmorzsából annyi már látható, hogy a “multi-kompatibilitás” előnyeit mindenképpen megpróbálja kihasználni a Microsoft arra, hogy végre tekintélyesebb piacrészt szerezzen a windowsos mobiloknak.