A nemrégiben a kínai Lenovo által felvásárolt Motorola első Moto G okostelefonja 2013 novemberében látott napvilágot, és ez a remek ár/érték arányú készülék rövid időn belül igen komoly karriert futott be. Aztán tavaly szeptemberben kijött a készülék második generációs utódja, mely sajnos kevés valódi újdonságot hozott, illetve hamarosan érkezik a harmadik generációs Moto G, mely a korábbi, lelkes rajongók által készített renderelt képek után most már az alábbi kiszivárgott sajtófotón is szemügyre vehető:
A pletykák szerint július 28-án, vagyis jövő hét kedden bemutatkozó Moto G (2015) előlapját egy kereken 5 colos képátlójú és 1280×720 pixeles felbontású érintőkijelző uralja, a jó öreg Snapdragon 400-as chipsetet pedig végre nyugdíjba küldi az eggyel újabb és immár 64 bites Snapdragon 410-es SoC. Megjegyzendő, hogy egyes pletykák Full HD kijelzőről és Snapdragon 610-es chipsetről szólnak, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi az igazság.
A készülék várhatóan kétféle változatban érkezik majd, melyek közül az egyikben 1 GB RAM és 8 GB flashmemória, a másikban pedig 2 GB RAM és 16 belsőmemória lesz – a hátoldali főkamera felbontása 8-ról előreláthatólag 13 megapixelre katapultál. A 2070 mAh kapacitású akkumulátoros új Moto G állítólag 219 eurós (68 ezer forint) áron érkezik majd meg az európai kereskedésekbe.