Történetünk főszereplője egy német fiatalember, aki tizenkét éven keresztül élt együtt szeretett feleségével, Laurával, akivel aztán olyannyira megromlott a kapcsolata, hogy az ügynek végülis válás lett a vége. Emberünk ezt követően vélhetően enyhén bekattant, ugyanis a vagyonmegosztást egyedi módon úgy értelmezte, hogy minden egyes közös vagyontárgyukat szó szerint elfelezte, vagyis félbevágta. Ily módon igen szomorú sorsra jutott többek közt egy Apple iPhone 5, egy lapostévé, egy szék, egy ágy, illetve egy személyautó is. Slusszpoén, hogy a félbevágott tárgyak azonnal fel is kerültek az ebayre, és néhány közülük már gazdára is talált.
- 10:40 Rejtett kamerákkal és mikrofonokkal is próbáltak KRESZ-vizsgát tenni
- 10:30 Dróntámadás Csernobilban: megrongálódott a szarkofág
- 10:11 Egyetlen krízis sem oldódik meg magától – vallja az ember, aki elkapta Oszama bin Ladent
- 10:01 Szijjártóék megígérték, hogy segítenek, a Szerbiából kiutasított fiatalok szerint azonban hazug indokokkal akadályozzák ügyük tisztázását
- 09:55 Meg akart fojtani egy orosz nyugdíjas egy kamaszlányt, mert ukrán kémnek nézte
- 09:54 Árad az Ipoly!
- 09:50 Kézi-vb: nem lehet elégszer visszanézni Szemerey japánok elleni dupla védését
- 09:32 Körmend fideszes polgármestere eltörölné a pár hónapja bevezetett telekadót
- 09:06 Közel 45 méteres a világ legmagasabb karácsonyfája
- 08:59 24/7: Ezért nem hasít a PornHub Oroszországban
- 08:48 „Nem gondoltam volna” – megdöntötték Hosszú Katinka 2016-ban felállított országos csúcsát
- 08:29 Kós Hubert erődemonstrációt tartott: utcahosszal nyert a US Openen
- 08:19 Nagy Ervin: Belarusz előszobájában élünk
- 08:02 A kutyáját próbálta megmenteni, belehalt az amerikai férfi
- 08:00 Fuvarozók Lázárék döntéséről: „súlyos tévedés”, „indokolatlan csapás”, melynek többletköltségét előbb-utóbb a lakosság nyelheti le
- 21:01 Depresszió, demencia, 4500 liter vizelet – hogy lesz valakiből extrém takarító, és miért közvetíti ezt a YouTube-on?
- 08:19 Nagy Ervin: Belarusz előszobájában élünk
- 22:59 Óriási győzelemmel hangolt a magyarok elleni vb-meccsre az olimpiai bronzérmes
- 19:55 Budapest a világ legmocskosabb nagyvárosa a turisták szerint
- 20:00 Túlélte feleségével közösen elkövetett öngyilkosságát, öt év fegyházat kapott a volt egyetemi tanár
- 06:58 „Ha ez az isteni rend ért minket, akkor itt boldogulunk” – kárpátaljai magyarok mesélnek arról, miért nem indította őket útnak a háború
- 08:02 A kutyáját próbálta megmenteni, belehalt az amerikai férfi
- 03:31 Golovin: A szívünk a helyén volt, ennek köszönhető, hogy bejutottunk a legjobb nyolcba
- 08:59 24/7: Ezért nem hasít a PornHub Oroszországban
- 06:39 Nem szánon jön és melege lesz a Mikulásnak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
