Mobil

Ilyen okostelefont sem láttunk még

A korábban elsősorban fényképezőgépeiről ismert Kodak megkezdte első okostelefonjának európai forgalmazását.

A Kodak IM5 típusjelzésű smartphone-t az év legelején az USA-ban megrendezett CES szakkiállításon jelentették be, azonban egészen mostanáig nem volt kapható a kereskedelmi forgalomban. Most azonban végre megérkezett az európai boltokba a telefon, melynek árcéduláján 280 eurós, vagyis átszámítva mintegy 85 ezer forintos kártyafüggetlen ár van feltüntetve.

 

Ezért az összegért egy olyan középkategóriás készüléket kaphatunk, melyben egy 5 colos képátlóval és 1280×720 pixeles HD felbontással rendelkező érintőkijelző (294 ppi), illetve egy nyolcmagos 1,7 GHz-es Mediatek MT6592-es chipkészlet található. A 2100 mAh kapacitású akkumulátorral szerelt újdonság 1 GB RAM-ot kapott, a 8 GB flashmemória pedig szokás szerint microSD kártyával bővíthető.

 

A 13 megapixeles főkamerával és 5 megapixeles frontkamerával szerelt Kodak IM5-ön Android 4.4 (KitKat) operációs rendszer fut, melyre a gyártó egy alaposan átszabott saját felhasználói felületet húzott rá. A készüléket egyébként nem maga a Kodak, hanem az a brit Bullitt Group gyártja, mely többek közt a strapabíró CAT mobilokat is készíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik