Mobil

Galaxy S6 edge: a legjobb 2015-ös újdonság

A Barcelonában a héten bejelentett új mobilok közül az S6 edge volt a legnagyobb durranás.

Ahogy arról már beszámoltunk, idén az LG G3 és az Apple iPhone 6 zsebelte be a legjobb okostelefonoknak járó “Global Mobile Awards” díjat, azonban nyílt titok, hogy a tavaly decemberben zárult nevezés miatt ebben a versenyben mindig az előző év készülékeit díjazzák. A barcelonai Mobil Világkongresszuson azonban kiosztanak egy olyan díjat is, mely az adott rendezvényen bejelentett legjobb új készüléknek jár, mely idén nem más, mint a Samsung Galaxy S6 edge. Vagyis míg az LG G3 és az iPhone 6 tulajdonképpen 2014 legjobb mobiljai, addig a Galaxy S6 edge most 2015 legjobb mobiljának lett megválasztva, no persze még azelőtt, hogy a kereskedelmi forgalomban felbukkant volna a végleges termék. Reméljük, hogy a közeljövőbeli részletes tesztet követően mi is úgy tudunk majd nyilatkozni, hogy az S6 edge az idei év egyik legnagyobb durranása.

 

A 142,1×70,1×7 milliméter méretű újdonság 132 grammot nyom a mérlegen, előlapját pedig egy Gorilla Glass 4 védelmet élvező, 5,1 colos képátlójú Super AMOLED érintőkijelző uralja, mely bal- és jobboldalt rákanyarodik a telefon oldalélére. A display a mai elvárásoknak megfelelően 2560×1440 pixeles (QHD) felbontású, ily módon pedig a pixelsűrűsége eléri az igen korrekt 577 ppi-s értéket. A nanoSIM-mel etethető, Android 5.0.2 (Lolllipop) operációs rendszerű telefonban egy 64 bites és 14 nanométeres csíkszélességű Exynos 7420-as chipset található, melyben négy darab 2,1 GHz-es Cortex-A57 processzormag, négy darab 1,5 GHz-es Cortex-A53 mag, illetve egy Mali-T760-as GPU található. A RAM 3 GB kapacitású és a legújabb LPDDR4 fajtából való.

 

Az integrált memória kiviteltől függően 32/64/128 GB kapacitású és a korábbiaknál sokkal nagyobb sebességre képes, a microSD memóriakártyás bővítési lehetőségről viszont sajnos le kell mondanunk. Az előlapi kamera 5 megapixeles felbontású, hátoldali társa pedig egy optikai képstabilizátoros 16 megapixeles példány, mely többek közt fázisdetektálós autofókuszt, LED-segédfényt és természetesen 4K videófelvevőt is kapott. Wireless fronton említést érdemel az LTE Cat. 6 mobilnet, az ac szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.1, az NFC támogatás, az infravörös port, illetve a GPS-vevő. A sztereó FM rádiós készülék energiaellátásáról egy 2600 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, ezenkívül pedig ujjlenyomat szenzor, illetve Samsung Pay szolgáltatás is került a fedélzetre. A vezeték nélküli töltőket is támogató S6 edge április 10-én egyszerre húsz országban fog debütálni, még pedig négyféle színváltozatban – a készülékért 849, 949, illetve 1049 eurót kérnek majd el, vagyis a hazai kártyafüggetlen ár nagyjából 260 és 320 ezer forint között fog alakulni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik