Mobil

A Sony felturbózta olcsó okostelefonját

Az új modellbe kicsit gyorsabb processzor és LTE mobilnet került.

A Sony alig két hete jelentette be az Xperia E4 típusjelzésű új okostelefont, mely nem más, mint egy nagyméretű kijelzővel szerelt alsó-középkategóriás okostelefon. A készülékből azonban sajnos kimaradt az LTE adatátvitel, mely azonban a most érkezett Xperia E4g testvérmodellben már ott figyel, még pedig a kicsit gyorsabb chipset mellett.

 

A 137×74,6×10,5 milliméter méretű, illetve 144 gramm tömegű készülékbe egy kereken 5 colos képátlójú IPS LCD érintőkijelző került, mely mindössze 960×540 pixeles felbontású, ily módon pedig a pixelsűrűsége alig 220 ppi. A MediaTek MT6582 chipsetben négy darab 1,5 GHz-es órajelű Cortex-A7 processzormag (E4: 1,3 GHz), illetve egy Mali-400MP2 grafikusgyorsító található, a RAM 1 GB kapacitású, a 8 GB-os belsőmemória pedig microSD memóriakártyák révén egyszerűen bővíthető. Az energiaellátásról egy 2300 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, és a gyártó kétnapos valós használati időről tesz említést, melynek elérésében persze komoly szerepet játszik a Sony már jól ismert Ultra Stamina üzemmódja.

 

Míg az előlapi kamera 2 megapixeles felbontású (720p videó), addig ellentétes oldali társa révén maximum 5 megapixeles fotók, illetve Full HD videók készíthetők. A HSPA, Wi-Fi és Bluetooth 4.1 kompatibilis, sztereó FM-rádiós újdonságból dupla SIM-slotos változat is készül, még pedig Xperia E4 Dual néven. Az Android 4.4.4 (KitKat) szoftveres, illetve hamarosan Android 5.0 (Lollipop) frissítést kapó Sony Xperia E4g forgalmazása várhatóan áprilisban fog megkezdődni, még pedig mintegy 129 eurós áron. Összehasonlításképp, a Sony Xperia E4 ára 119 euró.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik