Mobil

Világhódításra készül az új görbemobil

A második generációs LG G Flex hamarosan világszerte felbukkan a boltok polcain.

Az LG a január elején Las Vegasban megrendezett CES 2015 szakkiállítást használta fel arra, hogy bemutassa a vadonatúj G Flex2 okostelefont, mely kompaktabb lett az elődjénél, szebb a kijelzője és egy igen komoly teljesítményű chipset került bele. A készülék a világon elsőként Dél-Koreában vált elérhetővé: a január végén boltokba került újdonság ára 800 ezer, vagyis átszámítva mintegy 200 ezer forint.

Az LG G Flex2 a mai naptól kezdve az Egyesült Államokban is előrendelhetővé vált, a Sprint szolgáltató pedig hivatalosan március 13-án kezdi meg a forgalmazását (504 dolláros, hűség nélküli listaáron). Jó hír, hogy márciusban a mi kontinesnünkre is meg fog érkezni a sokak által várva várt különcmobil, melyet a német Amazon jelenleg 649 eurós (198 forint) áron listáz, miközben az elődmodell ugyanitt jelenleg már csak 349 eurót (107 forint) kóstál. Összehasonlításképp, piaci megjelenésekor a G Flex 849 euróba (260 ezer forint) került, tehát ehhez képest akár olcsónak is nevezhető a G Flex 2.

 

A különleges karcolásvédelmet kapott ívelt érintőkijelző 5,5 colos képátlóval rendelkezik és 1920×1080 pixeles Full HD felbontású, melynek köszönhetően a pixelsűrűsége 403 ppi. Természetesen a telefon hátlapja is hajlított kivitelű, és az LG az előd esetében debütált öngyógyító funkciót is továbbfejlesztette: a kisebb karcok szobahőmérsékleten immár nem 3 perc, hanem alig 10 másodperc alatt önmaguktól eltűnnek. A G Flex2 fürge működésére a Qualcomm egyik legújabb chipsete, a Snapdragon 810 jelent garanciát, mely a maga nyolc darab processzormagja, illetve nagyteljesítményű Adreno 430-as grafikusgyorsítója révén simán megbírkózik a Full HD felbontású kijelző meghajtásával. Az Android 5.0 (Lollipop) operációs rendszerű újdonságba 2 GB RAM került – a belsőmemória kiviteltől függően 16/32 GB kapacitású és microSD memóriakártyával egyszerűen bővíthető.

 

A 13 megapixeles felbontású főkamera OIS+ képstabilizátort és lézeres autófókuszt kapott, a frontkamera pedig 2,1 millió képponttal rendelkezik. Említést érdemel továbbá a 300 Mbit/s-os 4G mobilnet, az a/b/g/n/ac szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.1 támogatás, illetve a 3000 mAh kapacitású, gyorstöltő funkciós ívelt akkumulátor. Az LG G Flex2 ezüst és vörös színben készül – az elődről, vagyis az LG G Flexről készített részletes tesztünk itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik