Mobil

Milyen lesz a következő Samsung csúcsmobil?

Mobilport
Mobilport

2015. 01. 23. 14:00

Minden híresztelés, lehetőség és pletyka egy helyen: milyen lesz az idei iPhone-verő?

Néhány éve minden januárban elkezdődik a sutyorgás a szakmai portálokon és fórumokban arról, vajon mit villant az új Galaxy S. Ez az érdeklődés persze egyrészt magának a telefonnak szól, hiszen megjelenésekor az aktuális modell mindig egy új mérföldkövet jelent technológiai és dizájn fronton egyaránt. Másrészt azonban az is érdekli az embereket, milyen új trükkökkel próbál odacsapni a koreai vállalat az iPhone-oknak. Az alábbiakban összegyűjtöttünk mindent, amit már tudni, vagy legalábbis sejteni lehet az idén érkező Galaxy S6-ról.

Az első kérdés kapásból az érkezés dátuma. Erre idén is tavasz első két hónapjában van a legnagyobb esély, ahogy az elmúlt években ez már hagyománnyá vált. Az S5-öt tavaly Barcelonában, a Mobil Világkongresszuson mutatták be februárban, míg egy évvel korábban az S4-et saját eseményen leplezték le márciusban. A legtöbb szakértő szerint a február-márciusi bejelentés és a néhány héttel később elindított forgalmazás most is megmarad, ezzel idén is fél évnyi előnyt szerez a Samsung a hagyományosan őszre várt új iPhone-nal szemben.

samsung-a7-ilyen-lehet-a-galaxy-s6 (mobilport, samsung, galaxy s6, galaxy s5, galaxy, okostelefon, mobiltelefon, android, )

A fotón a fémházas A7 modell: vajon végre ilyen stílusos lesz az eddig műanyagba burkolt Galaxy S sorozat új tagja is?

És vajon mi dolgozik majd a burkolat alatt? Várható, hogy most is kétfajta rendszerchippel szerelt változat érkezik, az egyik a Samsung sajátja, mégpedig minden bizonnyal az Exynos 7420 lesz, míg a másik a Qualcomm Snapdragon 810 (vagy nagy-nagy szerencsével a nemrég megvillantott 820) lehet.

Kijelző terén senki sem várja, hogy LCD-re váltanának a jól bevált AMOLED helyett, a kiszivárgott értesülések 5,5 hüvelykes képátlójú, QHD felbontású panelt várnak. Az S6-on biztosan az Android 5.x Lollipop változata fut majd, természetesen felturbózva a koreai vállalat szokásos extráival a pulzusmérőtől a lépésszámlálón át a szemkontaktus-figyelőig, de a legnagyobb meglepetések ezen a fronton érkezhetnek, nehéz előre kitalálni, milyen extra funkciót erőltet még be a Samsung az alaposan átfaragott kinézetű rendszerbe.

Arról viszont megoszlanak a vélemények, milyen lesz a telefon külső borítása. A Galaxy A7 csodaszép fém felülete alapján többen tippelnek arra, hogy a Galaxy S sorozat talán most végre elhagyja a műanyag házat, amely a legtöbb kritikát kapta a korábbi változatoknál. Viszont egy fémházas telefon esetén sokkal nehezebb betartani a Galaxy S modellekben megszokott por- és vízálló tulajdonságokat, szóval azért van esély arra is, hogy továbbra sem a külsejéért fogják a legtöbben szeretni az S6-ot. Bárhogy is alakul, egy, vagy legkésőbb két hónap múlva megtudjuk, mi az igazság.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.