Mobil

Hogy áll az Android és az iOS harca?

Áttekintjük, hogy a kis zöld robot és a harapott alma jelenleg és a közeljövőben milyen részesedéssel fog rendelkezni.

Az IDC piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az idei esztendőben globálisan várhatóan miuntegy 1,288 milliárd okostelefon fog gazdára találni. Ebből az igen komoly mennyiségből nem kevesebb mint 1,06 milliárd készüléken Android operációs rendszer teljesít szolgálatot, vagyis a Google szoftvere idén körülbelül 82,3 százalékos piacrészt tudhat magáénak.

Az IDC becslései szerint idén mintegy 178 millió iPhone-t adnak el, ami 13,8 százalékos piaci részesedést jelent, a képzeletbeli bronzérem pedig a 35 milliós eladási darabszámmal, illetve 2,7 százalékos részesedéssel rendelkező Windows Phone-é. Az egyéb operációs rendszerű készülékekből összesen 14 millió kerül forgalomba, ami 1,1 százalékot tesz ki.

A piackutatók úgy vélik, hogy 2018-ra 80 százalékra fog csökkenni az Android részesedése, az iOS pedig 12,8 százalékra esik majd vissza. Az előttünk álló néhány év nagy nyertese a Microsoft-féle Windows Phone lehet, mely 2018-ban mintegy 5,6 százalékos piacrészre számíthat. Az IDC úgy véli, hogy a 2018-as esztendőben világszerte mintegy 1,873 milliárd smartphone talál majd gazdára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik